Új szuperbaktériumot fedeztek fel

6

Két gént azonosítottak az Egyesült Államokban felfedezett E. coli baktériumtörzsben, mely a szuperbaktériumok elleni végső védelemnek gondolt antibiotikumokkal szemben is rezisztensnek mutatkozott.

A New Jersey-i kutatók a baktériumtörzset egy komplikált húgyúti fertőzéssel kezelt 76 éves férfinél találták 2014-ben. A baktérium 2016-os vizsgálata azt mutatta ki, hogy a kórokozó egy MRC-1 jelű gént hordozott, amely ellenállóvá tette a szuperbaktériumok elleni küzdelemben utolsó mentsvárnak tartott kolisztin antibiotikum ellen.

A törzsben jelent volt a blaNDM-5 jelű gén is, ez a ma legtöbb antibiotikumnak ellenálló baktériumok ellen használt carbapenemmel szemben is rezisztensé tette az kórokozót. Ugyan a pácienst sikerrel kezelték más antibiotikumokkal, ha a törzs elterjed, erős szuperbaktériummá fejlődhet a kutatók szerint, akik az eredményeiket hétfőn az mBio című online tudományos folyóiratban tették közzé. „A jó hír, hogy mindez nem okozott nagyobb gyógyszerrezisztens járványt” – nyilatkozta Barry Kreiswirth, a newarki Rutgers Egyetem intézetvezetője, a tanulmány egyik szerzője.

Forrás: hazipatika.com

6 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com