„Adni mentünk, és a többszörösét kaptuk. Most mi jövünk!” – Élni és segíteni a koronavírus árnyékában

1

Afrika messze van, Afrika meleg hely, a neve is ezt jelenti: a görög a-phriké („nem hideg”) szóból ered. Ügye ismerős a fri(d)zsider szóból is. És akkor itt vannak a járványok, a felmelegedés, a migráció, a háborúk és rájövünk, hogy a világ egyre inkább beszűkül. Csak messziről, halkan halljuk, hogy Afrikában papokat égetnek, hogy hatalmas keresztény közösségek élnek fenyegetve.

– A Doktor Úrról köztudott, hogy szeret segíteni, adni a jó cél érdekében. Mi a története a nigériai orvosi misszió támogatásának?

-…..akkor felbukkan a semmiből egy „ még halkabb „ e-mail, hogy valaki segítséget kér Nigériába, ahol egy 8 milliós keresztény közösség él minimális egészségügyi infrastruktúra nélkül. Egy alapítvány, pár magyar orvos és asszisztens, lelkes amatőrök állnak a háttérben. Akik „adni mentek, és a többszörösét kapták….”.Akik saját pénzen veszik a repülőjegyet, a betegeknek a gyógyszert. Akiknek fegyvert tartanak a fejükhöz. Akik kérni is alig tudnak. Ők azok: Afréka Alapítvány – mondta el Dr. Ajtay Zénó.

Megismertük egymást

A kapcsolat felvétel után a misszióból hazatértek beszélgetve felidézték a katolikus püspökség kórházában, és a környékbeli falvakban végzett segítő munkát. Dr. Szecsei-Nagy Klárával és Czinderiné Farkas Magdolnával való találkozás alkalmával felismertük az orvosok hittel és szeretettel végzett munkáját. A pénzadomány jelentős részét gyógyszerekre, tesztekre, oltásokra fordítják. Elmondták, hogy több száz beteget láttak el napokon belül nagyon nehéz körülmények között. Gyomorpanaszokat, terrorcselekményekben megégett felnőtteket és gyermekeket gyógyítottak.

– A betegek teljesen ellátottan, a gyógyszereket a kezükbe kapva távoznak az orvosoktól. Nigériában nincs társadalombiztosítás. Csak az tud meggyógyulni, akinek pénze is van. Szinte mindenki fertőzött. A legszegényebbeknek nincs pénze a 3 nap alatt ható, pár ezer forintba kerülő malária elleni gyógyszerre. Sokak halálát, főleg csecsemőkét ez okozza – mondta el Szecsei Doktornő.

– A magas páratartalom, a szúnyogok, az eszközhiány ellenére is végeztük a munkánkat. Készülünk a következő utunkra, így a gyűjtés folyamatos – mesélte Czinderiné Farkas Magdolna műtősnő.

– Szemléletformáló ereje van az orvosi missziós tevékenységnek?

Igen. Az Afréka Alapítvány a gyógyítás mellett egészségügyi ismeretterjesztést is végez. Tudást ad át afrikai orvosoknak, és az anyagi nehézségekkel küzdő nigériai egészségügyi tanulóknak. Sokan a missziósoktól sajátítják el a szakmát, amit az országukban önállóan folytatni tudnak. Helyben segít, miközben felhívja a figyelmet a globális felelősségvállalásra.

– Hivatástudat, segítségnyújtás, szeretet? Mi vezérelte Önöket?

– Megérintett minket ez az odaadás, a beszámolók alapján átadott élmény, ezért felkaroltuk az alapítványt, hogy segítsük a magyar orvosok és segítőik önzetlen munkáját a fekete kontinensen. Egészségügyi eszközökkel is foglalkozva módunk volt adományozni azt, amire a legnagyobb szükség van,  -hordozható és asztali ultrahang készüléket, defibrillátort, páciensfigyelő monitort és hordozható EKG berendezést-, melyet a nigériai Onitshából novemberben hazatért Dr. Szecsei Nagy Klára gasztroenterológus  és Czinderiné Farkas Magdolna vett át.

Meglepetésünkre kiderült, hogy Dr. Csókay András szintén az alapítvány révén végez gyógyító-műtéti tevékenységet a már említett nigériai helyszínen, és azóta felvettük a kapcsolatot vele is:

„Egy konténer áll útra készen, sajnos még csak a harmadát töltik ki az orvosi eszközök” – mesélte Dr. Csókay András. A hatodik idegsebészeti misszióról elmondta, hogy a tervezettnél hosszabbra sikerült. A Doktor Úr január 20-án utazott Nigériába, majd februárban Dr. Szeifert György idegsebész professzor is csatlakozni tudott a csapathoz. Egy olasz doktornőnek sajnos otthon kellett maradnia , a koronavírus-fertőzés miatt nem hagyhatta el az országot.

Agydaganatokat, gerincdaganatokat, degeneratív gerincbetegeket műtöttek. „Csepp a tengerben” – mondta Dr. Csókay András a misszió munkáját tekintve. Nigériában 200 millió emberre fele annyi idegsebész jut, mint egész Magyarország lakósságára. Az állandó idegsebészeti jelenlét hozná meg az igazi sikereket. A távlati tervek között szerepel egy 24 fős orvos csapat felállítása, egész éves jelenlét a nigériai Onitsában – tudtuk meg Csókay Doktortól.

„A feladat adott, ha mások is csatlakoznának, közösen több sikeres missziót indíthatunk. Reméljük,hogy ez a kezdeményezés máshol is táptalajra talál.” – hívta fel a figyelmet a beszélgetés végén Dr. Ajtay Zénó.

Az Afréka Alapítvány belgyógyászati missziója március 20-án indul Dr. Fodor Rékával és csapatával.

Fontos tudnivalók, ha adományozni szeretne:

Az alapítvány misszióit külön-külön is lehet támogatni. Pénzadomány esetében az átutaláskor ezt a megjegyzésben kell feltüntetni.

Ha Dr. Szecsei-Nagy Klára és Czinderiné Farkas Magdolna útját kívánja segíteni, az átutalás megjegyzés rovatába írja: „gasztroenterológia vagy Klári és Magdi”.

Ha Dr. Fodor Réka belgyógyászati misszióját kívánja segíteni, az átutalás megjegyzés rovatába írja: „belgyógyász vagy Réka”.

Ha Dr. Csókay András misszióját kívánja segíteni, az átutalás megjegyzés rovatába írja: „idegsebész vagy Csókay Doktor”.

AFRÉKA Nemzetközi Humanitárius Alapítvány számlaszáma: 10101346-27099400-01004002 / IBAN: HU66 / SWIFT kód: BUDAHUHB


1 hozzászólás

  1. Pingback: A világjárvány eddig megkímélte Afrikát? | Pannondoktor.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com