Mit árulhatnak és mit nem az iskolai büfék?

0

Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről – közölte a tárca parlamenti államtitkára. 

Rétvári Bence a Hold utcai vásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón elmondta: a dokumentum – amelyhez hatósági leírást is mellékeltek – az egyenként felsorolt termékek mellett tartalmazza az egészségtelen termékek árusításának jogkövetkezményeit is.

Hangsúlyozta: folyamatosan át kell állniuk az iskolai büféknek arra, hogy egészséges ételeket áruljanak. A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, a túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott, a gyerekek fejlődését, egészséges növekedését hátrányosan befolyásoló termékek nem árusíthatók – emelte ki az államtitkár. Rétvári Bence úgy fogalmazott: senki nem szeretné sem Magyarországon, sem máshol, ha a gyermeke ahhoz szokna hozzá, hogy a reggelije egy energiaital, a tízóraija pedig chips. Ha nem figyelnek oda, akkor ez könnyen megvalósulhat, ami jelentős kockázatokat hordoz – mondta.

Kiemelte: a felnőttek mintegy 30 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Mindez már gyermekkorban jelentkezik, hiszen minden ötödik kisfiú és negyedik kislány már hétévesen túlsúllyal küzd – jegyezte meg Rétvári Bence.
Az államtitkár kitért az egyéb kormányzati intézkedésekre is, így a mindennapos testnevelésre, a dohányzás kitiltására minden zárt helyről, a menzareformra, hogy minél egészségesebbek legyenek az ételek. Emellett volt fontos lépés, hogy azok a termékek, amelyek a chipsadó hatálya alá esnek, nem árusíthatók az iskola büfékben, az iskolai étel- és italautomatákban.

Hozzátette: a jogszabályok betartatása hosszú folyamat, akárcsak a szemlélet megváltoztatása az egészséges étkezéssel összefüggésben. Mint mondta, fontosnak tartották, hogy a fentiek ne csak a jogszabályokban jelenjenek meg, hanem az intézményvezetők egy körlevélben részletes tájékoztatást is kapjanak. A következő hetekben a jegyzők is kapnak tájékoztató levelet, hogy ők is tisztában is legyenek azzal, mi engedhető meg és mi nem.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja alapítója arról beszélt, nagyon sok megkeresést kaptak amiatt, hogy az iskolai büfék polcai tele vannak magas só- és cukortartalmú termékekkel. Hozzátette: márciusban teljes társadalmi összefogásra „buzdították” a szülőket, a tankerületeket, az iskolaigazgatókat és a büfék üzemeltetőit. Több körben tárgyaltak az érintettekkel és próbáltak lépéseket tenni, hogy a jogszabályi előírások eljussanak a büfék üzemeltetőihez, az igazgatókhoz, és betartsák a rendeletet, amely az árusítható termékek körét szabályozza – jelezte.
Kitért arra is, hogy az elkövetkező hetekben várhatóak a szerződéskötések, amikor a tankerületek, igazgatók megállapodnak a büfék üzemeltetőivel. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a szerződésben pontosan szabályozzák, milyen termékek árusíthatók az iskolai büfékben.

Az Origo birtokába került lista alapján az alábbi termékeket árusíthatják az iskolai büfék:

Szendvicsek:

  • Felvágottas szendvics (korpás, magvas vagy rozsos zsemle, kifli, kenyér; margarin; zöldség; sovány felvágott)
  • Májkrémes szendvics (korpás zsemle; baromfi májkrém; zöldség, esetleg mustárral)
  • Sajtos szendvics (korpás zsemle, rozsos zsemle; margarin; zöldség; szeletelt sajt, vagy kockasajt)
  • Túrókrémes szendvics (korpás zsemle; tavaszi vagy körített túró; zöldség)
  • Halas szendvics (korpás zsemle; halkrém konzerv halból, citromlével, margarinnal; zöldség)

Saláták:

  • Joghurtos kukoricasaláta reszelt sajttal
  • Vegyes saláta hamis majonézzel
  • Görög saláta (vagy ehhez hasonló jellegű saláta, oliva olajos, ecetes öntettel)
  • Virsli saláta
  • Saláta-mix (idény szerint kapható friss, aprított zöldségkeverék öntettel vagy anélkül, esetleg olajos magvakkal, sajttal, túróval, sonkával dúsítva)

Italok:

  • Tej (2 dl-es, iskolatej formában, vagy adagolva)
  • Tej alapú turmixital (ízesített, illetve gyümölcsös)
  • Joghurt – gyümölcsös
  • – müzlis
  • – natúr
  • – joghurtital (poharas vagy adagolva)
  • Kefir
  • Ásványvíz (szénsavas és szénsavmentes, 3-5 dl-es egységekben, vagy adagolva)

„Édességek” és „nassolnivalók”:

  • Müzli szeletek
  • Aszalt gyümölcsök (kis adagokban)
  • Olajos magvak (kis adagokban)
  • Teljes kiőrlésű gabona-termékből készült keksz, puffasztott gabonaszelet, extrudált kenyér
  • Tejtermék desszertek (krémtúró, joghurthab, puding)

Gyümölcsök

Önállóan kapható termékek:

  • Zsemle (korpás, magos, rozsos, stb.), kifli (korpás, magos, rozsos, stb.), kenyér (korpás, magos, rozsos, stb.) sajtos pogácsa, magvas perec
  • Lekvár (20 g-os adagokban)
  • Túrókrém, sajtkrém (kis adagokban)
  • Friss gyümölcsök (évszaknak megfelelően)

Forrás: MTI/Origo

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com