A negyvenévesen kapott védőoltással talán megelőzhető az Alzheimer-kór

1

A negyvenévesen vagy annál valamivel később kapott védőoltással talán megelőzhető az Alzheimer-kór – hangzott el egy brit tudományos ülésen.

Ha évtizedekkel a betegség kezdete előtt, negyvenévesen beadják a vakcinát, akkor a kutatók szerint azokat a lerakódásokat takaríthatja ki az agyból, amelyek blokkolják az agyi elektromos jeladást – idézte a The Daily Telegraph a Cheltenham Science Festivalon elhangzott előadást.

James Nicoll, a Southamptoni Egyetem ideggyógyásza azt fedezte fel, hogy egy védőoldás beindíthatja az immunrendszert, amely eltávolítja az agyi lerakódásokat. A vakcina ugyanabból az amiloid béta fehérjéből készül, ami az Alzheimer-kóros betegek agyában felhalmozódik.

Nicoll elmondta: a betegek agyából az oltás eltávolította a lerakódásokat, ám nem állította meg a mentális hanyatlást és nem akadályozta meg a korai halált. Ennek ellenére úgy véli, ha 40-50 éves koruk között kapják meg az emberek a védőoltást, amikor a betegségnek még semmi jele nincs, az megelőzheti, hogy a lerakódások kialakulásuk elkezdődjön.

„Lehetséges, hogy a béta amiloid felhalmozódása indítja el az események láncolatát, amelyek aztán megállíthatatlanok, az izgalmas kérdés ezért az: mi lenne, ha jóval korábban oltanánk? – magyarázta Nicoll. Egy kolumbiai kutatás jelenleg olyan család részvételével tesztelik az elméletet, amely genetikai hajlamot mutat a kórra. Évtizedek kellenek azonban, hogy kiderüljön, hatásos-e a védőoltás.

Forrás: MTI

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com