
A túl kevés vagy túl sok alvás súlyosbítja a felnőttkori asztmát
A túl kevés vagy túl sok alvás súlyosbítja a felnőttkori asztmát – derült ki egy…
A túl kevés vagy túl sok alvás súlyosbítja a felnőttkori asztmát – derült ki egy…
Forrás: MTI
Egy új kutatás alapján károsan hat az egészségre, és akár szélütéshez is vezethet a kilenc…
Amerikai kutatók közelebb kerültek annak a rejtélynek a megfejtéséhez, hogy miként védi a szívet egy…
A kialvatlanság már népbetegségnek számít Magyarországon – hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd esti…
Az egy óránál hosszabb nappali alvás a 2-es típusú cukorbetegség jele lehet egy nagy létszámú…
Életmentő lehet a délutáni szunyókálás – ezt állapította meg egy görög kardiológus által ismertetett új…
A hollandiai Erasmus Egyetem kutatói egérkísérletekben egyértelműen kimutatták, hogy a rendszertelen alvásrend rákot okoz. A…
Élet és halál kérdése lehet a műtőben, a harctéren vagy egy rendőrségi akció során a…
A normális átlag alvásidő 6,5 – 7,5 óra naponta. Ebbe a folyamatos alvásba dr. Purebl…