A gyakori hosszabb alvás vagy hosszú napközbeni pihenő növeli a stroke kockázatát

0

Egy új kutatás alapján károsan hat az egészségre, és akár szélütéshez is vezethet a kilenc óránál hosszabb éjszakai pihenő és a hosszú napközbeni szieszta – írja a hirado.hu a Sky News cikkére hivatkozva.

A Neurology tudományos lapban publikált kínai tanulmányban 31 750 egészséges felnőtt alvási szokásait dokumentálták hat éven keresztül. A kutatásban részt vevők átlagéletkora 61,7 év volt.

A megfigyelt időszakban 1438 egyértelmű és 119 stroke-gyanús esetet regisztráltak, amelyek érdekes párhuzamokat mutattak az alvási szokásokkal. Azoknál, akik arról számoltak be, hogy kilenc vagy több órát alszanak éjjelente, 23 százalékkal nagyobb arányban fordult elő a betegség, mint akik 7–8 órát töltöttek alvással.

A tanulmány alapján a rendszeres napközbeni alvóknál, akik több mint 90 percet szundítanak naponta, 25 százalékkal nő a kockázata, hogy a későbbiekben szélütést szenvednek el, mint akik maximum fél órát pihennek. Akik pedig éjjelente és nappal is túl sokat alszanak, az arány 85 százalékkal magasabb, mint a normál alvóknál.

Azonban a kevés, elégtelen alvással is érdemes vigyázni, mert a rossz minőségű alvás szintén növelheti a kockázatot: a kutatás szerint a rossz alvóknál 29 százalékkal nagyobb az esély a betegség kialakulására.

A kutatók szerint több adatra van szükségük, hogy pontosan átlássák, mi okozhatja a szélütés kockázatának megemelkedését hosszabb alvás esetén. Előző kutatásokból azonban arra lehet következtetni, hogy a túl hosszú alvás negatívan befolyásolja a koleszterinszintet, illetve szerepet játszik az elhízásban, ami mind kiváltó ok lehet.

Az egészséges alvási szokások kialakítása kiemelten fontos, érdemes tartózkodni a szélsőségektől.

Forrás: Hiradó

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com