Az egészséges alvási szokások csökkentik a szívelégtelenség kockázatát

0

Az American Heart Association’s társaság Circulation folyóiratában megjelent új kutatásából kiderül, hogy a legegészségesebb alvási szokásokkal rendelkező felnőtteknél 42%-al alacsonyabb a szívelégtelenség kockázata, függetlenül az egyéb kockázati tényezőktől, mint az egészségtelen alvási szokásokkal rendelkezőknek. Az egészséges alvási szokás napi 7-8 órás alvást jelent, és nélkülözi az álmatlanságot, a horkolást és a túlzott nappali álmosságot – olvasható a sciencedaily.com cikkében.

A szívelégtelenség több mint 26 millió embert érint a világon, az alvási problémákkal felmerülő bizonyítékok arra utalnak, hogy azok szerepet játszhatnak a szívelégtelenség kialakulásában.

Ez a tanulmány 408802 UK Biobankban szereplő személy adataiban vizsgálta az egészséges alvási szokások és a szívelégtelenség közötti kapcsolatot. A toborzás idején, 2006 és 2010 között a részvevők 37-73 évesek voltak, a szívelégtelenség előfordulási arányát pedig 2019. április 1-ig gyűjtötték össze. A 10 éves medián követés során a kutatók 5221 szívelégtelenséget regisztráltak.

A kutatók az elemzés során az alvás minőségét, valamint az általános alvási szokásokat is vizsgálták. Az alvásminőség mutatóit az alvás időtartama, az álmatlanság, a horkolás, valamint az alvással kapcsolatos egyéb jellemzőkkel határozták meg, mint például, hogy a résztvevő nappali pacsirta vagy éjjeli bagoly típus, jellemző-e rá vagy sem a nappali álmosság, bóbiskolás.          

„Eredményeink kiemelik az általános alvási szokások javításának fontosságát a szívelégtelenség megelőzésében.” – mondta a New Orleans-i Tulane Egyetem elhízáskutató központjának igazgatója, Lu Qi epidemiológia professzor.

Az alvási szokásokat érintőképernyős kérdőíveken keresztül gyűjtötték össze. Az alvás időtartamát három csoportba osztották fel: rövid, napi 7 óra vagy annál kevesebb alvás; ajánlott, napi 7-8 óra alvás; hosszan tartó, napi 9 óra vagy annál hosszabb alvás.

A cukorbetegség, a magas vérnyomás, a gyógyszerhasználat, a genetikai variációk és más kovariánsok értékelése után a legegészségesebb alvási csoporthoz tartozók 42%-al csökkentették a szívelégtelenség kockázatát az egészségtelen alvási szokásokkal rendelkezőkhöz képest.

A szívelégtelenség kockázatát tekintve megállapították továbbá, hogy:

  • 8%-al alacsonyabb volt a korán kelőknél,
  • 12%-al alacsonyabb volt azoknál, akik napi 7-8 órát aludtak,
  • 17%-al alacsonyabb volt azoknál, akiknél nem jelentkezett álmatlanság, és  
  • 34%-al alacsonyabb volt azoknál, akiknél nem volt jellemző a nappali álmosság.

A felmérésben résztvevők az alvási szokásaikról önállóan számoltak be. A kutatók megjegyezték, hogy az eredményeket nem mérhető tényezők is befolyásolhatják, mint például, az, hogy a nyomon követés során a megváltozott alvási szokásokról már nem álltak rendelkezésre információk. A tanulmány erőssége az újdonság, a prospektív tervezés és a nagy mintaismeret – jegyezte meg Qi professzor.

Forrás: sciencedaily.com

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com