Taszító az állami egészségügy? – Aránytalanul sokat költünk el magánszolgáltatóknál

0

Magyarországon az egészségügyi kiadások egyharmadát magánforrások fedezik. Ez az arány duplája az OECD-átlagnak és az egyik legmagasabb az unióban. A szektorban ugyanakkor alacsony az állami forrás: a GDP mindössze 5 százalékát költi a kormány egészségügyre – írja az Index a Tárki kétévente kiadott tanulmánya, a Társadalmi riport c. kötetének feldolgozása alapján. 

Magyarországon a magánegészségügyben elköltött pénz nagysága folyamatosan nő a szektorban működő szolgáltatók bevételeivel együtt. Az orvosok és az egészségügyi személyzet külföldre vándorlása állandó téma, de ezzel párhuzamosan egyre több munkaerőt szív fel a magán-egészségügyi szektor is. Sokan – főleg a műtétet, ezért kórházi hátteret igénylő orvosok – „kétlaki” munkát végeznek, azaz egyszerre dolgoznak a magán- és az állami szektorban.

Magyarországon az egészségügyi kiadások harmadát a betegek magánpénzből fedezik (annak ellenére, hogy járulékot fizetnek). Az állam ezzel szemben keveset vállal, Magyarországon az egy főre jutó egészségügyi kiadás a jómódú országok harmadát sem éri el. Ezt a betegek azzal kompenzálják, hogy aránytalan sokat költenek el magánszolgáltatóknál.

És hogy mire költenek leginkább a magánszektorban a betegek? Elsősorban járóbeteg-szakrendelésekre. Ennek két oka van: a magyar jogszabályok tiltják a kettős finanszírozást (egy ellátást vagy állami, vagy magánforrásból lehet csak finanszírozni), emiatt a betegek az arányaiban olcsóbb ellátásokat tudják csak zsebből fizetni. Tehát inkább kifizetnek egy szakorvosi vizsgálatot, de egy kórházi kezelést már nem tudnak. Ez odáig fajult, hogy 2016-ban már többet költött a lakosság szakrendelésekre, mint az állami biztosító.

A teljes tartalom a magánegészségügyet igénybe vevők megoszlásáról az Index oldalán olvasható.

Forrás: index.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com