Így teszi tönkre a szívet a szélsőséges evészavar

0

Az evészavar miatti halálozások nagy részét valamilyen kardiológiai szövődmény okozza. De hogyan? Ezt a kérdést járja körbe a Magyar Kardiológusok Társasága. 

Az anorexia és a bulimia gyakori evészavar, mindkét állapotra jellemző, hogy az illető rögeszmésen foglalkozik a testsúlyával, és testképzavara is van. Az anorexiával élők teljesen elkerülik vagy szélsőségesen visszafogják a táplálékbevitelt, és akár az is előfordulhat, hogy könyörtelenül edzik magukat. A bulimiások pedig falásroham után hánytatással vagy hashajtóval, vízhajtóval „tisztítják meg” a szervezetüket. Néhány anorexiásnak falási rohamai is vannak.

„A szív rendkívül érzékeny a testsúlynövekedésre és a rossz táplálkozásra” – emelte ki dr. Philip Mehler, a denveri ACUTE Evészavar és Táplálkozási Rendellenességek Központjának alapítója és orvosigazgatója. „A szív- és érrendszeri szövődménynek annál nagyobb a valószínűsége, minél szélsőségesebb az evészavar – tette hozzá.

Dr. Riti Patel, a philadelphiai Lankenau Szívgyógyászati Intézet kardiológus szakorvosa szerint az evészavarok számos szív- és érrendszeri problémát okozhatnak a túl alacsony szívritmustól kezdve a szívinfarktusig.

A különböző evészavarok különbözőképpen hatnak a szívre – magyarázta dr. Mehler, aki a Coloradói Egyetem orvosprofesszora. Az anorexiások esetében az elégtelen táplálkozás és a testsúlyvesztés miatt a szívizmok elsorvadhatnak, és emiatt a szívritmus lelassul – ezt az állapotot bradycadiának nevezik. Ilyenkor a szívritmus nyugalmi állapotban 60 ütés/perc alá csökken.

Az anorexia miatt másfajta szívritmuszavarok is kialakulhatnak

Amorexia esetében olyan változás keletkezhet a szívben, amely életre szólóan megemeli a szív- és érrendszeri betegségkockázatot.

„Ha egy bármilyen testsúlyú ember lecsökkenti a táplálékbevitelét, akkor gyakran lelassul a szívritmusa, mert ilyenkor lelassul a szervezet anyagcseréje” – jegyezte meg dr. Jennifer Gaudiani, a denveri Gaudiani Klika alapítója és orvos igazgatója.

A szív atróphiás lesz. Lelassul a működése, körülbelül úgy, mint egy téli álmot való, hibernálódott medvében. Lényegében a szervezet nem hajlandó semmiféle plusz kalóriát elégetni azért, hogy a nyugalmi szívritmus növekedjen (az egészséges tartományig).

Az anorexiával élőknek a második legmagasabb a halálozási rátájuk a pszichiátriai betegek között – áll a Journal of Eating Disorders című folyóirat tanulmányában. Általában elmondható, hogy az evészavar miatt kórházba kerülő betegek halálozása 5-7-szer nagyobb – áll a The British Journal of Psychiatry című folyóiratban közölt kanadai tanulmányban.

A bulimia hatása a szív- és érrendszerre

Bulimiánál az elektrolitzavar okoz súlyos problémát. A bulimiára jellemző önhánytatás és hashajtó szedése felboríthatja az elektrolitháztartást, ami növeli az abnormális szívritmus kialakulásának esélyét. A bulimia miatt kialakuló szívkárosodás pangásos szívelégtelenséget vagy akár hirtelen szívhalált is okozhat. Vannak olyan bulimiások is, akik ipekakuánát vesznek be, hogy hányingerük legyen, ám ez a szer veszélyes lehet a szívre – hívta fel a figyelmet dr. Mehler. Emiatt kialakulhat akár kardiomiopátia (ilyenkor megnövekszik, megvastagodik és merevvé válik a szívizom) vagy szívelégtelenség is.

Az evészavar miatt kialakuló szívproblémák tünetei a következők lehetnek: szédülés, mellkasi fájdalom, légszomj, gyakori orrvérzés, energiahiány.

Bár az evészavar bármelyik életkorban és bármelyik nemnél kialakulhat, a leggyakrabban a kamaszlányoknál és a 20 év körüli nőknél fordul elő (nem csak) az Egyesült Államokban – áll a Harvard T.H. Chan Közegészségügyi Intézet, bostoni Gyermekkórházának felmérésében.

Dr. Mehler szerint az is lényeges, hogy ne hibáztassuk az evészavarral élőket, hiszen bizonyos értelemben nem tehetnek arról, hogy kialakul náluk ez a betegség. Az evészavarnak genetikai okai is vannak. Ha a szülőnél kialakult, akkor nagy a valószínűsége, hogy a gyerekeinél is előfordul.

A testsúly rendezésével a szív- és érrendszeri halálozás kockázata is csökken – hívták fel a figyelmet a szakemberek.

Forrás: MKT 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com