Ingyenes prosztatarákszűrés lesz a Semmelweis Egyetemen

5

Ingyenes prosztatarákszűrés lesz június 4-én, szombaton Budapesten, a Semmelweis Egyetem (SE) Urológiai Klinikáján; a részvétel regisztrációhoz kötött. 

A tájékoztatás szerint reggel 9 óra és 14 óra között várják azt a száz érdeklődőt, aki regisztrál a www.semmelweis.hu/urologia oldalon.

A PSA-szűréshez vért vesznek, és ha szükséges, akkor a tapintásos vizsgálatot is elvégzik. A jelentkezőknek nem kell éhgyomorral érkezniük, de a TAJ-kártyát, a személyi igazolványt és a lakcímkártyát vinni kell. Az eredményeket azonnal megkapják a résztvevők.

A prosztatarák a férfiak második leggyakoribb rosszindulatú daganata, évente négyezer új beteget diagnosztizálnak Magyarországon, és csaknem 1500-an halnak meg emiatt minden évben – mondta el Nyirády Péter, az SE Urológiai Klinikájának igazgatója, aki hangsúlyozta, hogy az idejében felismert betegség gyógyítható.

Elsősorban az 50 év feletti korosztály érintett, nekik érdemes évente eljárniuk szűrésre, de ha a családban másnál is előfordult ez a betegség, akkor már 40 éves kor körül célszerű elvégeztetni a vizsgálatot, amely mindössze néhány percet vesz igénybe. Vérvétel segítségével megállapítják a PSA, azaz a prosztata specifikus antigén szintjét, amelyből lehet következtetni a betegség jelenlétére. Ezt egészíti ki a tapintásos vizsgálat.

A klinikaigazgató szerint azért is nagyon fontos az évenkénti szűrés, mert ha idejében kiderül, hogy baj van, akkor műtéti úton, esetleg sugárkezeléssel jól kezelhető a betegség, amely egyébként lassan alakul ki és sokáig tünetmentes marad. A gyakori és fájdalmas ürítés, a véres vizelet és a fájdalom általában már csak akkor jelentkezik, ha előrehaladott állapotban van a daganat, esetleg már áttét is kialakult.

A szakember kiemelte, kisebb eséllyel alakul ki a betegség azoknál, akik rendszeres szexuális életet élnek, sportolnak, odafigyelnek az étkezésükre, és akik esetében nincs családi halmozódás.

Megosztás