A rehabilitációra helyezi a hangsúlyt az új néven működő harkányi gyógyfürdőkórház

0

Új néven működik tovább az évente 6400 fekvő- és mintegy 50 ezer járóbeteget ellátó harkányi gyógyfürdőkórház, amely a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet a rehabilitációra – hangzott el Harkányi Termál Rehabilitációs Centrumra (HTRC) átnevezett intézmény pénteki névadó ünnepségén.

A baranyai fürdővárosban rendezett eseményen Péter Iván Antal, a HTRC főigazgatója az idén 190 éves kórház történetét felelevenítve elmondta, az intézményben az elmúlt években megvalósított fejlesztések nyomán a rehabilitáció vált az elsődleges céllá.

Mint kiemelte, minőségi szakmai munkájukkal és fejlett infrastrukturális hátterükkel az ország vezető rehabilitációs intézményei közé tartoznak. A gyógyító intézményben pénteken és szombaton a rehabilitációs orvoskongresszust rendeznek – tette hozzá.

Cserháti Péter, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatója szavai szerint átalakul Harkány képe. A jövőben súlyos – stroke-ot szenvedett, agysérült, amputált és bénult – betegek rehabilitációjára is sor kerül az intézményben.

Tiffán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy a gyógyfürdőkórház az elmúlt öt évben 2 milliárd, a fürdő az eltelt három évben 1,3 milliárd forintot fordíthatott fejlesztésre. Jelezte azt is, hogy a további beruházásokra a 2018-as költségvetésből 2,5 milliárd forintot kért a kormánytól.

Az esemény után a 190 éves kórház történetéről szóló kiállítás nyílt meg.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com