Új technológia a hallásjavító implantátumok beépítésében Magyarországon

3

Először ültették be Magyarországon egy műtéti folyamatban egyszerre mindkét fülbe a jelenleg elérhető legvékonyabb cochleáris, hallásjavító implantátumot. A műtétet Rovó László végezte el egy tizenhat hónapos kisgyermeken csütörtök reggel a Szegedi Tudományegyetemen, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán.

A műtét alig két órát vett igénybe, annak eredményeként a kisfiúnak minden esélye meglesz arra, hogy hallása ugyanolyan minőségű legyen, mint az ép hallóké. Hamarosan megtanulhat beszélni, és iskolás korára megszűnhetnek a kezdeti kommunikációs különbségek közte és kortársai között.

Az eljárás során az implantátumot beültetik a fejbőr alá, és az ahhoz kapcsolódó elektródát bevezetik a középfülbe. A rendszerhez kapcsolódik egy külső egység. A mikrofon fogja az ingereket, amelyeket a processzor elektromos jelekké alakít, majd a tekercsen keresztül kommunikál a beültetett implantátummal. Az implantátum végén levő elektródát elektromos jelekkel meghajtja, és az elektromos kisülések a kapcsolódó ideghez elérve hallást generálnak, így létre jön a halló inger.

A legjobb eredmények elérése érdekében kétéves kor előtt célszerű elvégezni a beültetést, ezáltal nagyobb lehetőség nyílik a nyelvi képességek kifejlődésére. Az idő kulcsfontosságú tényező.

Rovó László professzor a műtétet követő sajtótájékoztatón nagy előrelépésnek nevezte, hogy az elmúlt években a kormány és az egészségügyi államtitkárság felismerte a cochleáris implantáció fontosságát, aminek köszönhetően az utóbbi két évben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) biztosította a világszínvonalú és minőségű, időben történő ellátás lehetőségét.

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár, aki a helyszínen nyomon követte a műtétet, a sajtótájékoztatón a csecsemőkori objektív hallásvizsgálat fontosságát hangsúlyozta. Elmondta: javasolni fogja, hogy vezessék be a kötelező újszülöttkori objektív hallásvizsgálatot. Fontosnak nevezte, hogy minden újszülöttosztályon legyen lehetőség ennek a vizsgálatnak az elvégzésére, az eszközök beszerzésére, amit az OEP finanszíroz. Az implantátumok beültetését szintén az OEP finanszírozza.

Az eddigi hazai műtétek során elsősorban az egyoldali ellátás valósult meg, mivel a korábbi típusú implantátumok darabonkénti beültetése átlagosan három órát vett igénybe. A műtétet a nagy megterhelés miatt kisgyermekeken nehéz volt elvégezni.

Terman Tibor, a Cochlear Nucleus Portfolio implantátum szakértője elmondta: a most beültetett implantátum két hete jelent meg a piacon. Annyira vékony, hogy a műtéti idő és a terhelés jelentősen csökkent. A beépített szerkezet húsz évig biztosítja viselőjének a hallás élményét. A műszer a pacemakerekhez hasonlóan akkumulátorról működik.

Forrás: MTI

3 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com