Vírusölők mellékhatása leplezte le az óvodai gyógyszerezést Kínában

1

Vírusölő gyógyszereket kaptak évek óta kisgyerekek Senhszi tartomány székhelyének két óvodájában, a mellékhatások miatt a szülők tiltakozó akciót szerveztek és magyarázatot követelnek, a rendőrség öt embert már őrizetbe vett.

A hsziani magánintézményekben 2008 óta adták az orvosságot betegségmegelőző célzattal a kicsiknek, hogy ne hiányozzanak a foglalkozásokról, „növeljék ellenálló képességüket”. A két óvodába összesen 1455 gyerek jár.

A nyomozás során megállapították, hogy az intézmények 2008 vége és 2013 vége között tíz alkalommal vásároltak négy gyógyszer-nagykereskedő vállalattól összesen 54 600 tablettát. Ezekből minden tavasszal és ősszel adtak három héten át napi egyet, vagy felet a gyerekeknek a koruktól függően.

A kínai média beszámolóiból kiderült, hogy szülők tucatjai a napokban az óvodákhoz vonultak, lezárták az előttük lévő utat és hangosan követeltek magyarázatot. Sokuk gyermeke panaszkodott gyomorfájásra, szédülésre és lábfájásra.

A hatóságok vizsgálócsoportot hoztak létre, a rendőrség pedig őrizetbe vette az óvodák vezetőit, illetve orvosaikat is. A helyszínen lefoglalt gyógyszereket ellenőrzik és megkezdték a gyerekek orvosi vizsgálatát.

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com