A dohányzással összefüggésbe hozható hospitalizáció alakulása a hevített dohánytechnológia megjelenése előtt és után
A füstmentes dohányhevítő rendszer (HTP) először 2014-ben Japánban vált elérhetővé a dohányzók számára. Jelenleg már…
A füstmentes dohányhevítő rendszer (HTP) először 2014-ben Japánban vált elérhetővé a dohányzók számára. Jelenleg már…
Az ízületi porckopás, orvosi nyelven artrózis, a leggyakoribb és legrégibb ízületi betegség. Már a dinoszauruszok…
Megjelent az Immunterápia mellékhatásai című betegtájékoztató füzet: az Európai Klinikai Onkológiai Társaság (ESMO) kiadványa magyar…
Batthyány-Strattmann László és Hőgyes Endre a mai napig példaképek az orvoslásban, e két gyógyító nagyság…
Hétfőtől elérhető a térítésmentes influenza elleni védőoltás a három évesnél idősebbeknek – közölte a Nemzeti…
2023. november 1-től indul az egységes alapellátási ügyeleti rendszer Zala, Somogy és Bács-Kiskun vármegyékben. Az…
A szívsebészeti műtéten frissen átesett, illetve az előrehaladott szívelégtelenségben szenvedő betegek ágynál történő monitorozására és…
A legutóbbi, törökországi földrengésben is segítséget nyújtó Hunor mentőszervezet olyan új eszközök beszerzésére kapott 221…
Egyre több a sclerosis multiplexes kismama. Egyre több olyan gyerek születik, akinek a szülei azért…
Ingyenes prosztatarákszűrést és prevenciós napot szervez a Semmelweis Egyetem (SE) november 10-én, a szűrőnapra olyan…