A szívelégtelenségről tartott nemzetközi szimpóziumot a Semmelweis Egyetem

0

2023. szeptember 13-15. között, 2015 után immár másodszorra adott otthont Budapest a „Brano” International Symposium for Innovations and New Treatment Strategies in Heart Failure című nemzetközi szívelégtelenség szimpóziumnak, amely a Texasi Egyetem houstoni Orvostudományi Központ és a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika közös szervezésében valósult meg.

Ünnepélyes megnyitó beszédében a Semmelweis Egyetem nevében dr. Merkely Béla rektor köszöntötte a hallgatóságot, kiemelve, hogy több mint 250 éves múltja során az intézmény a történelmi fordulópontokhoz érkezve is rendre helyt állt, mivel hármas küldetésével mindig a betegek és kiszolgáltatottak érdekeit tartotta szem előtt.

Előadásában dr. Merkely Béla részletesen ismertette az egyetem tevékenységét, a nemzetközi rangsorokban elért helyezéseit, a doktorandusz hallgatók és publikációk számának párhuzamos emelkedését. Felidézte, hogy 2013-ban az UNESCO a világemlékezet részévé nyilvánította Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseinek egyes dokumentumait, az intézmény névadója így olyan történelmi védjeggyé vált, amely az egyetemet a legmagasabb minőségű oktatásra, tudományos teljesítményre és betegellátásra kötelezi. Az „anyák megmentőjének” munkásságát bemutatva óva intett a Semmelweis-reflex jelenségéről, azaz a régi normáknak ellentmondó új felfedezések automatikus elutasításától, mellyel a 19. századi orvos is szembesült, levonva aforisztikus következtetését: „Bármily fájdalmas, bármily nyomasztó is a beismerés, nem a letagadásban rejlik ellenszere.”

Ezen szellemi örökség birtokában folytatja a mai napig is a Semmelweis Egyetem oktató-, kutató és gyógyító tevékenységét – hangsúlyozta a rektor, aki 2012 óta a Városmajori Klinika igazgatója. Mint elmondta, a klinikán 1992-ben sikeresen elvégzett első magyarországi szívátültetés alapozta meg a hazai szívtranszplantáció gyakorlatát, amelynek eredményeképpen a szívátültetések száma 2012-től, a transzlációs medicina szemléletének térnyerésével stabil növekedésnek indult, 2019-ben 64 esetszámon tetőzve. Ugyan a koronavírus-világjárvány a beavatkozások és donációk számát nemzetközi szinten is visszavetette, azonban idén először újra valószínűsíthető, hogy év végéig a transzplantációk száma eléri a korábbi időszakra jellemző évi átlag 50 esetszámot. Európa vezető szív- és érgyógyászati központjaként a Városmajori Klinika a magas betegszám mellett a szív- és érrendszeri betegségek teljes spektrumát kezeli, amelyet Transzplantációs Biobank, a strukturált adatbázis, valamint multicentrikus randomizált, kontrollált klinikai vizsgálatok is támogatnak. Előadásának záró részében a rektor bemutatta a Városmajori Klinikán kifejlesztett, mesterséges intelligencián alapuló SEMMELWEIS-CRT score rizikóbecslő rendszert, valamint az utóbbi évtized munkájának kiemelkedő eredményeként a Budapest-CRT klinikai vizsgálat következtetéseit is.

A konferencia további részében mintegy száz felszólaló járta körül a szívelégtelenség témáját annak lehető legszélesebb vertikumában.

Naprendre kerültek többek között az akut mechanikus keringéstámogatás, a strukturális szívbetegségek kérdései, valamint az előrehaladott szívelégtelenség kezelési lehetőségei és kihívásai is. Előadás hangzott el többek között a beültethető keringéstámogató (LVAD) eszközök újdonságairól, a szívelégtelenség farmakológiai kezeléséről, a mechanikus keringéstámogatás során felmerülő problémákról, a szívelégtelenség patológiájáról és diagnosztizálásáról. A szimpózium résztvevőinek bemutatták a gyártók akkreditálás alatt álló új technológiáit, a szívátültetés új amerikai allokációs rendszerével szerzett tapasztalatokat, az előadók beszéltek a transzplantáció kihívásairól, aktualitásairól és utókezeléséről.

Teljes tartalom a Semmelweis Egyetem oldalán.

Forrás: Semmelweis Egyetem

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com