Hogyan működik a koronavírus elleni magyar gyógyszer, és hol tart a fejlesztése?

0

Kacskovics Imre immunológus írása a Magyar Tudományos Akadémia 2021 januári hírlevelében.

2020. március közepén négy hazai intézmény kutatóiból és gyógyszerfejlesztőiből álló konzorcium alakult (a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával létrejött projektet az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti, tagjai a Pécsi Tudományegyetem, a Richter Gedeon Nyrt., valamint az ImmunoGenes Kft.), amely a koronavírus-fertőzést megfékező hatóanyag kifejlesztésére vállalkozott.

A hazai fejlesztés során egy ellenanyaghoz hasonló, a SARS-CoV-2 vírus semlegesítésére alkalmas, fehérjetípusú gyógyszert (biologikum) hozunk létre.

Az ACE2-Fc fúziós fehérje egyik eleme az angiotenzin-konvertáló enzim 2 (ACE2) szintetikusan előállított része, amely a kórokozó tüskefehérjéjéhez kapcsolódik. A vírus így az emberi sejtek ACE2-receptora helyett a fúziós fehérjéhez kötődik. Másik komponense az IgG hosszú felezési idejéért felelős, ún. Fc-régió. (A fejlesztés alapötletét 2020. február elején Robert L. Kruse1 vetette fel.)

A Richter Gedeon Biotechnológiai Üzletág szakértői sikeresen előállították a hatóanyagot, és analitikai vizsgálatokkal igazolták, hogy nagyon erősen, nanomoláris affinitással kapcsolódik a koronavírus tüskefehérjéjéhez (S-fehérje). A monoklonális ellenanyagokkal összehasonlítva fontos előnye az ACE2-Fc biologikumnak, hogy minden patogén vírusmutáns ellen véd, hiszen amennyiben a vírus úgy mutálódik, hogy nem képes a hatóanyaghoz erősen kapcsolódni, akkor a sejtek felszínén lévő ACE2-receptorhoz sem fog tudni kötődni, így ártalmatlanná válik.

Az elmúlt hónapokban a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában sikerült igazolnunk, hogy az ACE2-Fc hatóanyag sejtkultúrában gátolja a SARS-CoV-2 fertőzőképességét, valamint megakadályozza kísérleti állatok megbetegedését. Az ELTE és az ImmunoGenes kutatói igazolták, hogy az intakt biologikum hosszú ideig kimutatható a kísérleti állatok szervezetében, illetve sikerült a humán ACE2-receptort kifejező, génmódosított egereket előállítani, amelyek alkalmasak lehetnek a hatóanyag széles körű tesztelésére.

Ezenkívül olyan hatóanyagokat is fejlesztünk, amelyek az eredeti molekula mutációs változatai, és azt várjuk tőlük, hogy még hatékonyabbá tegyék a vírusgátlást. A következő időszakban még több állatkísérletet fogunk elvégezni, mielőtt a klinikai vizsgálatokat megkezdenénk.

A projektben zajló biotechnológiai kutatás-fejlesztés egyetemi és ipari résztvevők szoros együttműködésével valósul meg. Az ELTE és a PTE mint egyetemi, a Richter Gedeon és az ImmunoGenes mint ipari partnerek együttesen biztosítják, hogy jelen esetben nem csupán egy kutatólaboratóriumi kísérletről van szó.

A Richter Gedeon szakértőinek köszönhetően a kiindulástól kezdve a gyógyszeripari minőségbiztosítás és a piacra vitelhez szükséges forgalomba hozatali feltételek figyelembevétele jellemzi a munkát. Ezt jelzi az is, hogy hazai és külföldi szakértők bevonásával már zajlik annak a törzsanyagnak az előkészítése, amelyet hamarosan benyújtunk az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA). Bízom benne, hogy lesz magyar fejlesztésű biologikumunk, amely hatékonyan járul majd hozzá a magyar emberek COVID-19 elleni védekezéséhez.

Szerző: Dr. Kacskovics Imre
az MTA doktora, az ELTE TTK dékánja,
a Biológiai Intézet Immunológiai Tanszékének egyetemi tanára,
Peter S. Freudenthal immunológiai professzor, Gábor Dénes-díjas

Forrás: MTA 2021 január hírlevél

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com