A 15 évig tartó hormonkezelés jelentősen csökkenti a mellrák kockázatát

5

Egy új, „nagy horderejűnek” tartott amerikai kutatás szerint a hormongyógyszerekkel mintegy 15 évig kezelt nőknél jelentősen csökkent a mellrák kiújulásának kockázata.

A csaknem kétezer páciens bevonásával folytatott kutatás eredményeit a világ legnagyobb rákkonferenciáján ismertették a Massachusettsi Általános Kórház kutatói. A szakértők „nagy horderejűnek” nevezték a kutatást, amely nők millióinak kezelését változtathatja meg. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a hormonkezelésnek is vannak kockázatai, köztük a csontritkulás – számolt be róla a BBC News.

Világszerte évente 1,7 millió nőnél állapítanak meg mellrákot. A daganatok 80 százalékát a női nemi hormon, az ösztrogéntermelés váltja ki. Ezeknél az eseteknél alacsony a kockázata a rák kiújulásának, de évekig fennáll a lehetősége. Ezért kapnak évekig a daganat eltávolítása után olyan gyógyszert – tamoxifent -, amely megakadályozza, hogy az ösztrogén eljusson a mell sejtjeihez, illetve kezelik őket aromatázgátlókkal, amely megakadályozza a szervezet ösztrogéntermelését.

A kutatásban részt vevő, menopauzán átesett nőknél az aromatázgátlós kezelés idejét ötről tíz évre növelték, ennek következtében a rák kiújulásának kockázata 34 százalékkal csökkent. A vizsgált nők többsége ugyanakkor az aromatázgátlós kezelés előtt már hormonkezelést is kapott, így akár 15 éves kezelésen is átesett – ismertette a Klinikai Onkológusok Amerikai társasága (American Society of Clinical Oncology, ASCO) előtt bemutatott tanulmány, amelynek eredményeit a New England Journal of Medicine folyóiratban is publikálták.

A kutatás végére az extra kezelésben részesült nők 95 százalékának nem volt rákja, míg a többlet gyógyszerezés nélkülieknél 91 százalékos volt ez az arány.

A tanulmány a túlélési arányok javulását ugyan nem tudta kimutatni, mivel a pácienseket nem követték elég hosszú ideig, de a tudósok szerint az olyan nyilvánvaló, amint ahogy „a nappal után éjszaka következik”.

A kutatás megállapította, hogy a kezelésnek olyan mellékhatásai is jelentkeztek, mint a libidó csökkenése, hőhullámok és a hüvelyi szárazság. Nőtt a csontritkulás és a csonttörés kockázata is. A szakemberek úgy gondolják, az orvosnak és a páciensnek együtt kell eldöntenie, hogy folytatják-e a kezelést.

Paul Goss professzor, a kutatók egyike úgy fogalmazott: „A tanulmánynak óriási hatása lesz, a rák visszatérésének csökkenése nagyon fontos eredmény. Az aromatázgátlók globálisan rendelkezésre állnak, ezért eredményeink világszerte tovább javíthatják a mellrákkal küzdő nők kilátásait”.

Forrás: MTI

5 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com