Korai menopauzát okozhat a vegyi anyagokkal való érintkezés

2

Összefügghet a korai menopauza és egyes mindennapi – műanyagokban, elektronikai termékekben és ipari szennyezésekben előforduló – vegyi anyagokkal való érintkezés – derült ki egy nagy léptékű amerikai tanulmányból.

A kutatók úgy vélik, hogy a vizsgált 111 kemikália befolyásolja a szervezet hormonműködését. Azoknál a nőknél, akiknek vérében és vizeletében nagy mennyiséget találtak a vizsgált anyagokból, kettő-négy évvel korábban élték át a menopauzát, mint azok, akiknél keveset találtak a vegyszerekből.

A vegyi anyagok a petefészek működésének idő előtti végét okozhatják – idézte Amber Cooper, a St. Louis-i Washingtoni Egyetem munkatársa, a vizsgálat amerikai vezetőjének a szavait a The Daily Mail. A tanulmány a PLoS ONE tudományos portálon jelent meg.

„Sok szennyezőanyag a talajban, a vízben és a levegőben fordul elő, ezért nehezen tudnánk kikerülni őket, ám van, amitől tartózkodhatunk: az ételt például üveg- vagy papírtartóban tegyük a mikrohullámú sütőbe melegíteni, ne műanyagban” – tanácsolta Cooper.

Kutatócsoportja 31 575 ember adatait gyűjtötte össze 1999 és 2008 között. A résztvevők közt szerepelt 1442, menopauzán átesett nő, átlagos életkoruk 61 év volt. Megvizsgálták vérükben és vizeletükben a hormonműködést befolyásoló vegyi anyagok mennyiségét. Egyikük sem részesült hormonpótló kezelésben, és nem volt, akinek eltávolították volna a petefészkét.

A vizsgált 111, nagyrészt emberi előállítású anyag közül 15-öt – köztük három kártevőirtót, két ftalátot és egy furánvegyületet – azonosítottak, melyek kapcsolatba hozhatók a menopauza korai jelentkezésével és a petefészek működésének károsodásával.

A ftalátok műanyagokban és hétköznapi háztartási szerekben, hajsprayben, kozmetikumokban és szappanokban fordulnak elő. A furán ipari égési melléktermék.

„A tanulmány nem állít oksági kapcsolatot, ám a feltárt összefüggés a további kutatás szükségére hívja fel a figyelmet” – hangsúlyozta Cooper.

Forrás: MTI

2 hozzászólás

Reply To Józsa Emese Cancel Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com