
Emlékérmével tisztelegnek az mRNS-alapú vakcinák kidolgozói előtt
Az mRNS-alapú oltóanyagok fejlesztői – köztük Karikó Katalin és Pardi Norbert, a Szegedi Tudományegyetemen biológus…
Az mRNS-alapú oltóanyagok fejlesztői – köztük Karikó Katalin és Pardi Norbert, a Szegedi Tudományegyetemen biológus…
A tervezettnél korábban – március vége helyett már a jövő héttől – feloldják Szlovákiában a…
Már félórányi irányított nevetés felér egy könnyű testmozgással, és javítja a közérzetet idősebb nők esetében.…
A gyógyszergazdaságossági törvény módosítását kérik a kormánytól a gyógyászatisegédeszköz-forgalmazók, úgy vélik ugyanis, hogy az euró…
Csütörtöktől visszavonásig tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész országban. Ez azt jelenti, hogy tilos tüzet…
Magyar kezdeményezésre, minden év márciusának második csütörtökét a Vese Világnapjának nyilvánították 2006-ban. Egy nap, amely…
A széklettesztek hasznos segítséget nyújthatnak az orvosoknak a hasnyálmirigyrák korai felismerésében – állítja egy új…
Honlapot hozott létre a Szent János kórház János Online Akadémia elnevezéssel, az oldalon mindenki számára…
A világon elsőként ültettek át egyszerre szívet és csecsemőmirigyet azonos donortól – jelentették be amerikai…
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói az emberi agy kapcsolatainak leírását használták innovatív gépi tanulási…