A gyógyszergazdaságossági törvény módosítását kérik a kormánytól a gyógyászatisegédeszköz-forgalmazók

0

A gyógyszergazdaságossági törvény módosítását kérik a kormánytól a gyógyászatisegédeszköz-forgalmazók, úgy vélik ugyanis, hogy az euró drágulása és a garantált bérminimum emelése miatt a jelenlegi segédeszköztámogatási rendszer fenntarthatatlan – közölte a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ) csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek, hogy 2006-ban a gyógyszergazdaságossági törvény bevezetése miatt csökkent számos segédeszköz támogatásának mértéke, emelkedett a vényen rendelt gyógyászati segédeszközök térítési díja, és ugyanebben az évben megszűnt a kedvezményes áfakulcs is. A törvény bevezetésével nemcsak a betegek terhei nőttek, de az egészségügyi szolgáltatók működőképességét is figyelmen kívül hagyó struktúra alakult ki – mutattak rá.

Kitértek arra is, hogy a törvény bevezetésekor még jóval olcsóbb volt az euró és a dollár árfolyama, valamint alacsonyabb volt a garantált bérminimum is. Az euró árfolyama, az import árak, a bérköltségek emelkedése miatt azonban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által jelenleg finanszírozott segédeszköztámogatási rendszer fenntarthatatlan, ugyanis egyes segédeszközök NEAK által elismert ára évek óta változatlan annak ellenére, hogy a beszerzési árak emelkedtek.

Emiatt a gyógyászati segédeszközöket forgalmazó szaküzletek és gyógyszertárak is veszteséget könyvelnek el, ha a NEAK által támogatott segédeszközt receptre adják ki a betegnek – emelték ki.

A FESZ azt írta, hogy a probléma megoldását 2015-ben céljául tűzte ki az Országos Fogyatékosságügyi Program 2015-2025 keretén belül az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ám a koronavírus-járvány miatt a gyógyászatisegédeszköz-ellátás felülvizsgálata háttérbe szorult.

A kormány ugyan 2022 február elején a helyzet enyhítésére hárommilliárd forint rendkívüli, eseti felhasználását engedélyezte, a szakmai szervezetek várakozásai ellenére a mai napig nem jelent meg a Pénzügyminisztérium által már jóváhagyott összeg elosztását szabályozó rendelet – tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy ha nem változik a vényköteles segédeszközök  közfinanszírozása, akár napokon-heteken belül tízezres tömegben jelenhetnek meg az egészségügyi intézményekben azok a betegek, akik segédeszközök használatára szorulnak, de piaci áron nem képesek megvásárolni azokat.

A kiskereskedelmi készletek kifogyóban vannak, és a kormány haladéktalan közbelépése nélkül súlyos ellátási problémák jelentkezhetnek – figyelmeztettek.

A betegek terheinek csökkentése és a súlyos ellátási zavar megelőzése érdekében a kormány haladéktalan intézkedését kéri a Forgalmazók az Egészségért Szövetség az érintett a 800 ezer magyar érdekében – írták.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com