
Megújult az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet műtőkomplexuma
Európa egyik legjobban felszerelt idegsebészeti műtőkomplexuma épült meg Budapesten, miután befejeződött az Országos Mentális, Ideggyógyászati…
Európa egyik legjobban felszerelt idegsebészeti műtőkomplexuma épült meg Budapesten, miután befejeződött az Országos Mentális, Ideggyógyászati…
Az amerikai kormányon belül nincs egyetértés a koronavírus eredetével kapcsolatban – közölte a Fehér Ház…
Romániában negyedik hete emelkedik, január vége óta megduplázódott az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma – tudatta…
Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Hortobágyi Nemzeti Park, amely évente közel 200 ezer turistát…
Két, Thaiföldön járt embernél igazoltak trópusi szúnyogcsípéssel terjedő Zika-vírus-fertőzést – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ…
Az Egészségügyi Világszervezet tájékoztatása szerint több mint egymilliárd embert fenyeget a kolerafertőzés veszélye – írja…
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlást adott ki pénteken, amely szerint nem javasolja a Merck gyógyszeripari…
Március 1-től Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is elindul az új, egységes ügyeleti rendszer, az előkészületek…
Szűrővizsgálat-sorozatot indított a kaposvári önkormányzat a lakosság egészségi állapotának javításáért a közelmúltban – mondta Szita…
A gerincvelő-eredetű izomsorvadás, az SMA ritka genetikai betegség, amely évi 12-15 újszülöttet érint Magyarországon, de…