
Újabb három hónapig egyszerűbb távmunkában dolgozni
Az egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében 2021. május 23-ig állapodhatnak meg a törvényi keretektől eltérően a…
Az egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében 2021. május 23-ig állapodhatnak meg a törvényi keretektől eltérően a…
A koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló szakaszában járunk – nyilatkozta az országos tisztifőorvos a közmédiának vasárnap.…
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szeretné elérni, hogy azok, akik védettek a vírussal…
A francia kormány mellett működő tudományos tanács tagjai szerint nem jó megoldás az általános karanténok…
Az adatok szerint egyértelműen emelkedő szakaszba lépett a fertőzöttek száma, így a koronavírus-járvány harmadik hullámának…
Belgiumban is megjelent a koronavírus korábbinál fertőzőbb, brazíliai változata, amelyet eddig négy ember szervezetében mutattak…
A pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium is részt vesz egy, a koronavírus kezelésében potenciálisan hatásos új…
A baktériumokat a szövetből 99,9 százalékban megsemmisíteni képes technológiát fejlesztett ki egy francia vállalat. A…
A külföldről hazatérőknek továbbra is karanténba kell vonulniuk – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős…
A szívbetegségekre vonatkozó kivizsgálások és kezelések száma csaknem kétharmadával esett vissza 2020 tavaszán az egy…