Újabb három hónapig egyszerűbb távmunkában dolgozni

0

Az egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében 2021. május 23-ig állapodhatnak meg a törvényi keretektől eltérően a távmunkáról a munkáltatók és a munkavállalók – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca keddi közleményében. Bodó Sándor hozzátette, hogy az átmeneti rendelkezések a veszélyhelyzet meghosszabbításával összhangban alkalmazhatók újabb három hónapon át.

A kormány a rugalmas szabályokkal is segíti a vállalkozások talpon maradását, védi a koronavírus kártételeitől a magyar gazdaságot és a hazai munkahelyeket – szögezte le.

A munkáltatók és a munkavállalók érdekeinek érvényesülését egyszerre szolgálja, hogy a veszélyhelyzet időtartama alatt a munka törvénykönyve előírásaitól eltérően is megállapodhatnak a távmunkáról. Ezzel számos könnyítés válik lehetővé, a többi között szabadon választható a munkavégzés helye. A távmunka akár részlegesen, a munkanapok egy részében is megvalósulhat. A munkáltató hozzájárulhat a munkavállaló kiadásaihoz, a költségtérítés legfeljebb a mindenkori minimálbér összegének 10 százaléka, idén tehát havonta 16 740 forint lehet.

A távmunka tevékenységi körüktől, működési sajátosságaiktól függően illeszthető be az egyes cégek, intézmények mindennapi gyakorlatába. Ha az átállás nem gátolja, hátráltatja a munkavállalókat feladataik teljesítésében, érdemes lehet otthonról dolgozniuk. Ezzel nemcsak a munkahelyen, hanem az oda való eljutás során sem teszik ki magukat a megfertőződés kockázatának – mutatott rá az ITM.

Bodó Sándor kifejtette: a kormány az eredményes gazdaságvédelmi intézkedések mellett rugalmas szabályokkal is támogatja a magyar emberek munkahelyeinek megtartását. Az eddigi tapasztalatok szerint a távmunka sokféle ágazatban, területen bevált, a vállalkozások és a foglalkoztatottak számára egyformán előnyös megoldás lehet. A korábbi 250 ezerhez képest tavaly decemberben már több mint 400 ezren dolgoztak így – a növekedés a támogató szabályozásnak is köszönhető – tette hozzá az államtitkár.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com