World Sleep Day 2023 – nemzetközi összefogás a jobb alvásért

0

Alvatlanság kora – így jellemzik az alváskutatók a Covid-járvány utáni éveket. Az emberek alvásminősége megváltozott, kevesebbet és rosszabbul alszunk, mint korábban.

A World Sleep Society nemzetközi alvás szervezet idei jelszava: Alvással az egészségért. Ennek jegyében kerül sor március 17-én az Alvás Világnapja eseményeire több mint 70 országban. Együtt hívják fel a kormányok, szervezetek, intézmények és az emberek figyelmét az alvás élettani szempontból kiemelkedő fontosságára, az alvászavarok megelőzésére és kezelésére.

Magyarországon a Magyar Alvás Szövetség szervezésében nemzetközi tudományos tanácskozást tartanak a Magyar Tudományos Akadémián, koordinálva és támogatva mindazok tevékenységét. akik szeretnének és tudnak ebben közreműködni.

A World Sleep Day®/Alvás Világnapja nemzetközi eseményre minden évben a tavaszi napéjegyenlőség előtti pénteken kerül sor. A konferencián előadások hangzanak el a legújabb, alvással kapcsolatos témákról, kiemelt figyelmet szánnak az alvási gondok kezelésének, a megfelelő, alvást segítő minőségi lehetőségek megismertetésének.

Közzéteszik a 2023. évi magyarországi alvás jelentést, bemutatják a Sleepfriendly Program díjazottjait; bejelentik, hogy elindítják a Health System Hungary programot, amelynek része a foglalkozás-egészségügyi alvás

Forrás: OS, Magyar Alvás Szövetség

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com