Az influenza képes súlyosbítani a szívbetegségeket is

0

Az influenza képes súlyosbítani a már meglévő betegségeket, állapotokat, például a szívbetegségeket is. Arra kényszerül ilyenkor a szívünk, hogy sokkal erősebben dolgozzon, hogy megfelelő mennyiségű oxigén jusson a szervezetünkbe, mert a fertőzés miatt a tüdőnk nincs a legjobb állapotban.

A New England Journal of Medicine című folyóiratban megjelent egy tanulmány, amely szerint az influenzaszezon heteiben hatszorosára növekszik a szívinfarktus kockázata.

Jól tudjuk, hogy az influenzavakcina nem véd meg tökéletesen a fertőzéstől, de megvéd a súlyos fertőzéstől. A védőoltásnak köszönhetően rövidebb ideig leszünk betegek az influenza miatt. A vakcina miatt gyorsabban, sokkal enyhébb tünetekkel, alacsonyabb lázzal esünk át a betegségen, könnyebben legyőzzük a vírust.

Hogyan csökkenthetjük a fertőzés veszélyét?

Elsősorban és leghatékonybban az influenza oltás megkapásával, más szóhasználattal „felvételével”. Ezen kívül (oltottként is!) tartsuk be az alapvető higiénés szabályokat: úgymint a megfelelő kézhigiénét, a légúti fertőzéseknél alkalmazott higiénés előírásokat.

Kézhigiéne

  • Mosson kezet ételkészítés előtt, közben és után, valamint közvetlenül evés előtt is.
  • Szintén alapvető a kézmosás, amikor szennyezett a kezünk, vagy amikor otthonunkban velünk együtt élő beteg személyt ápolunk.
  • A kézmosással magunkat is védjük a fertőzéstől, hiszen a szennyezett felületről a kezünkre kerülhet a vírus. Az egészségügyi ellátó intézményekben fokozottan oda kell figyelni az infekciókontroll szabályainak betartására, mind a betegek, mind az egészségügyi dolgozók, illetve mások védelme érdekében is.
  • Amikor a kéz látható módon szennyezett, folyóvizes-szappanos kézmosás szükséges; ha a kézen nincsen látható szennyeződés, szappanos-vizes kézmosás vagy alkohol- tartalmú kézfertőtlenítőszer használata ajánlott.

Légúti higiéne

Légúti tünetek jelentkezése esetén ajánlott maszk viselése, papírzsebkendő használata, illetve szükség esetén a könyökhajlatba, ruhaujjba való tüsszentés. A használt papírzsebkendőt zárt tárolóedényben kell gyűjteni, és minden alkalommal kézmosás szükséges, ha a kéz valamilyen légúti váladékkal szennyeződött.

A múlt héten 44 400 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint – közölte a Nemzeti Népgészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében, csütörtökön. Utóbbiak közül a betegek 43,2 százaléka gyerek, 29 százaléka 15-34 éves volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 20 százaléka, 7,8 százaléka pedig a 60 éven felüliek közül került ki. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket Tolna, Vas és Zala kivételével minden vármegyében diagnosztizáltak. A 6. héten 237 betegtől érkezett légúti minta az NNK laboratóriumába. A beküldött 148 légúti mintából 52-ben az influenza valamelyik típusát, hat esetben koronavírust, 21 beteg mintájából a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról négy helyről érkezett jelentés; Fejér vármegyében két szociális intézményt, Somogy vármegyében egy bölcsődét, Tolna vármegyében pedig egy óvodát érintett tömeges megbetegedés.

Forrás: MKT / MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com