Lezárult a Semmelweis Egyetem koronavírus ellenanyagszint-vizsgálata

0
A méréseket korábban negatív ellenanyagszinttel rendelkező szelektált populációnál végezte el a Semmelweis Egyetem, akiknél mintegy 88%-ban igazolható volt az ellenanyag-pozitivitás. A teljes oltott lakosság esetében egy ezt megelőző vizsgálat minden Magyarországon alkalmazott vakcina esetében 96% feletti pozitivitást mutatott.
Mintegy 1200 jelentkezőnél került sor a Semmelweis Egyetemen június 15-én meghirdetett térítésmentes koronavírus ellenanyagszint-vizsgálatra, melynek kapcsán mind az öt, Magyarországon használt vakcina hatására létrejött ellenanyagszintet vizsgálta az egyetem laboratóriuma. Az esetek 88 százalékában pozitív eredményt adott a Roche cég SARS-CoV-2 vírus S protein RBD doménnal – vagyis a vírus terjedéséért felelős fehérjével – szembeni antitestek kimutatására szolgáló tesztje azoknál, akik egy korábbi antitestvizsgálat negatív eredményével érkeztek az egyetemre. A pozitív eredmények aránya alapján mind az öt kétdózisú vakcina hatásosan ki tudja váltani az ellenanyag-termelést.

 Egy vakcina hatásossága azt jelenti, hogy az adott készítmény milyen százalékban tudja megakadályozni az oltott személy megbetegedését, esetleges súlyos szövődményeit. Az eredmény azonban nemcsak a készítményektől függ, azt több más tényező is befolyásolja, pl.: életkor, krónikus alapbetegség, az oltás beadásának módja, vagy a beadás óta eltelt idő, illetve a korábban történt fertőzés.

A WHO akkor tart hatásosnak egy vakcinát, ha a klinikai vizsgálatok különböző fázisaiban bebizonyosodik, hogy az minimum 50-60%-os hatékonysággal működik. A gyártók adatai szerint ennek a kritériumnak mindegyik, hazánkban alkalmazott, koronavírus elleni készítmény megfelel. Kétdózísú vakcinákkal végzett klinikai vizsgálatok során, a második oltás után a következő értékeket tapasztalták a klinikai vizsgálatok során a tavaly megjelent SARS-CoV-2 vírus okozta COVID-19 esetében:

a Pfizer/BioNTech vakcinája (Comirnaty) 95%-os, a Moderna készítménye 94,5%-os, az Oxford/AstraZeneca készítménye (a 12 hetes oltási séma alkalmazásával) 82%-os, az orosz Gamaleja készítménye (Szputnyik V) 97,6%-os, a kínai Sinopharm vállalat oltása pedig átlagosan 79,4%-os hatásossággal rendelkezik. Az elérhető maximális védettség átlagosan a vakcinák mindkét dózisának beadását követő két-három hétben alakul ki. Ezek az adatok az újabb mutánsok esetében egyelőre nem ismertek.

Bár számos egészségszakmai szervezet, a többi között az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal (FDA), vagy az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) szakmai állásfoglalása egyértelműen nem javasolja a koronavírus ellenes oltások után ellenanyag szint méréssel vizsgálni a védettséget és erre vonatkozó következtetéseket levonni, mégis tény, hogy sokan elvégeztetik a vizsgálatot és a laboratóriumok – a legváltozatosabb teszteket alkalmazva – kiszolgálják az igényeket. Ez a folyamat felgyorsult az otthon elvégezhető tesztek piaci megjelenésével, megjegyezve, hogy a tesztek érzékenysége és pontossága különböző .

Az orvostudomány és így a Semmelweis Egyetem szerepe egy világjárvány idején nem merül ki a betegek ellátásában, feladata az is, hogy minden a betegség terjedésével, megelőzésével, védettséggel kapcsolatos kérdésre megpróbáljon választ találni. A közvéleményt az oltások hatására kialakult ellenanyagszint rendkívüli módon foglalkoztatja, az eltérő érzékenységű ellenanyag tesztek bizonytalanságérzést okozhatnak, ezért tartotta fontosnak az egyetem, hogy egy egységes eljárással és ennek köszönhetően egymással összehasonlítható eredményekkel is megvizsgálja a kérdést.

A Semmelweis Egyetem 1195 vérvételt végzett el a vizsgálat során, olyan személyeknél, akiknek volt megelőző negatív teszteredménye.

A vizsgálat eredménye, hogy a korábban negatívnak mért személyek 88%-a az egyetem mérésében pozitívnak mutatkozott, azaz van kimutatható és elegendő szintű vírus ellenes ellenanyaga.

Az eddigi mérések számait az alábbiakban foglaljuk össze:

oltóanyagVolt korábban negatív ellenanyag tesztje

 

Semmelweis Egyetemen is negatívnak mértükPozitívak aránya

(megfelelő ellenanyag szint kimutatható)

Sinopharm88114384%
Pfizer109397%
Moderna16194%
AstraZeneca69297%
Sputnik-V1200100%
ÖSSZESEN119514988%

 

A Semmelweis Egyetem orvosszakmai véleménye ugyanakkor továbbra is az, hogy az egyes vakcinák hatásosságának mértéke csak az oltást követően fellépő fertőzések, megbetegedések, kórházi felvételek és halélesetek számának alakulása alapján határozható meg. A Semmelweis Egyetem – mint Magyarország egyik legnagyobb COVID-ellátó intézménye – december 26. óta (a hazai oltások megkezdésétől) követi a klinikáin megjelenő eseteket és összeveti azokkal az adatokkal, hogy a betegek kaptak-e, és ha igen, akkor hány db és milyen vakcinát.

A Semmelweis Egyetem COVID-19 elleni oltásban részesült személyeken végzett ellenanyag-vizsgálatának eredménye védőoltás és életkor szerint:

oltóanyagéletkorVolt korábban negatív ellenanyag tesztjeSemmelweis Egyetemen is negatívnak mértükPozitívak aránya

(megfelelő ellenanyag szintje van)

Sinopharm-60106793%
60+77513682%
összesen88114384%
Pfizer-60690100%
60+40393%
összesen109397%
Moderna-6011191%
60+50100%
összesen16194%
AstraZeneca-6057296%
60+120100%
összesen69297%
Sputnik-V-60780100%
60+420100%
összesen1200100%
Összesen-603211097%
60+87413984%
összesen119514988%

 

Forrás: Semmelweis Egyetem 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com