Koronavírus – Még mindig nem bizonyított egy hongkongi eset alapján, hogy emberről állatra is át tud terjedni a vírus

0

Az új típusú koronavírus okozta betegségben szenvedő egyik hongkongi páciens kutyája is megkapta a fertőzést, amiből szakemberek szerint következhet, hogy a vírus képes emberről állatra átterjedni, de ennek bizonyítására további vizsgálatokat kell elvégezni az eddigieken túl – jelentette a különleges kínai közigazgatási terület egészségügyi hatóságaira hivatkozva a South China Morning Post (SCMP) című helyi lap csütörtökön.

A fertőzöttnek nyilvánított pomerániai törpespicc esetében a szakértők „alacsony szintű fertőzést” állapítottak meg. Ez az első ismert eset, amelyben a betegség emberről állatra terjedhetett át.

Az egészségügyi minisztérium szóvivője szerint továbbra sincsen bizonyíték arra, hogy a háziállatként tartott állatok fertőzésveszélyesek az emberre, mint ahogy arra sem, hogy a fertőzésben megbetegedhetnek. A szóvivő ezért hozzátette: a háziállattartóknak a megfelelő higiéniai óvintézkedések betartása mellett nincs okuk az aggodalomra, és semmi esetre se hagyják magukra házi kedvenceiket.

Vanessa Barrs, a hongkongi Városi Egyetem állategészségügyi szakértője a SCMP-nek elmondta: a 2002-2003-as SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) járvány idején is előfordult, hogy a tesztek néhány háziállatnál kimutatták a vírust, de nem alakult ki náluk a betegség. Hangsúlyozta: a szintén a koronavírusok családjába tartozó SARS esetében sem találtak bizonyítékot arra, hogy a háziállatként tartott kutyák vagy macskák megfertőzhetnék az embert. Barrs szerint a törpespicc „gyenge pozitív” vírustesztje csupán arra utal, hogy az állat ki volt téve a vírusnak, ami nem meglepő, hiszen a gazdája elkapta a fertőzést.

A fertőzöttnek nyilvánított, tünetmentes kutyát egy külön erre a célra kialakított helyen karanténba helyezték. Hongkongban szerda éjfélig 104 fertőzöttet diagnosztizáltak, közülük 43-an már felgyógyultak a betegségből. A koronavírus a városban eddig két halálos áldozatot követelt.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com