Koronavírus – Az első vonalban az egészségügyi dolgozók állnak

0

A harctéren az első vonalban az egészségügyi dolgozók állnak, vigyáznunk kell rájuk – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Az egészségügyi dolgozók védőfelszereléséről szólva azt mondta: ha hordják, magukat is megóvják a fertőződéstől, és megakadályozzák a fertőzés továbbvitelét is. Müller Cecília ismételten hangsúlyozta: akiben felmerül a gyanú, hogy kapcsolatba kerülhetett az új koronavírussal, mert felső légúti tünetei vannak, külföldi útról tért haza vagy koronavírussal igazoltan fertőzött ember környezetében volt, az mindenképp telefonon hívja a háziorvosát. A lényeg, hogy a beteg ne menjen sehova, hiszen ezzel csökkenthető a kontaktusok száma a környezetében, főképp pedig az egészségügyi ellátórendszerben – mondta.

Arról, hogy az adott beteg valóban gyanús esetnek minősül-e, a háziorvos fog dönteni a járványügyi szakemberrel. Ha igen, akkor az Országos Mentőszolgálat erre a speciális tevékenységre kialakított csoportja fog tőle mintát venni az otthonában. Ha pedig kórházi ellátást igényel, szintén az Országos Mentőszolgálat fogja őt a kijelölt intézménybe szállítani – ismertette az országos tisztifőorvos.

A maszkot az viselje, akinek feltétlenül szükséges, viszont ha valaki abban érzi magát biztonságban, vegye fel, de helyesen – hívta fel a figyelmet. A maszkviselés azonban önmagában nem elég, a többi higiénés szabályt, így például a távolságtartást és a rendszeres kézmosást nem teszi feleslegessé – hangsúlyozta.

Ugyanakkor egy egyszerű maszk is megakadályozza, hogy valaki cseppfertőzéssel továbbadja a vírust – tette hozzá. Megjegyezte: a helytelen maszkhasználat a biztonság hamis illúzióját is keltheti. Ha például valaki állandóan az arcához nyúlkál, mert kényelmetlen a maszk, azzal önmagát fertőzheti meg. A maszk levételekor kívülről kell azt megfogni, rögtön ki kell dobni és kezet kell mosni.

Müller Cecília kérdésre válaszolva elmondta: a sűrűbben lakott területeken több beteget regisztrálnak, de konkrét területhez köthető gócpontok nincsenek, az egész ország területéről regisztráltak már megbetegedéseket.

Beszélt arról: ha tömeges megbetegedések lesznek, akkor nyilvánvalóan több korlátozó intézkedés lesz, de a higiénés rendszabályok nem fognak változni, akkor is azokat a higiéniai szabályokat kell majd betartani, mint a járvány mostani szakaszában.

Szintén kérdésre szólt arról is, hogy a járványra hivatkozva sürgős beavatkozások nem maradhatnak el, a sürgősségi osztályok és más osztályok is kötelesek fogadni a betegeket, ha akut ellátásra van szükségük.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com