Digitális felzárkóztatás és akadálymentesítés

1

A digitális felzárkóztatás és a digitális akadálymentesítés fontosságára hívta fel a figyelmet több szakmai szervezet képviselője egy hétfői budapesti kerekasztal-beszélgetésen.

Azért van kiemelt jelentősége a fogyatékossággal élők számára az internethez és különböző infokommunikációs eszközökhöz való hozzáférésnek, mert ezekkel olyan lehetőségekhez juthatnak, amiket állapotuk nem tenne lehetővé – hangzott el az esélyegyenlőségi világnapon rendezett beszélgetésen.

Angyal Gábor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének kommunikációs vezetője elmondta, a látássérültek számára speciális szoftverek és az internet segítségével ma már azok az információk is elérhetők, amelyek korábban, a síkírás miatt, vizuálisan hozzáférhetetlenek voltak, illetve az okostelefonok segítségével a látássérültek is könnyebben készíthetnek útvonaltervet, hiszen egy applikáció és az internet a készüléket segédeszközzé változtatja.

„Az is nagyon fontos, hogy megtanítsuk az embereknek a készülékek használatát, valamint hogy az információk minél érthetőbb formában legyenek elérhetők” – hangoztatta Kapocsi-Pécsi Anna, az Értelmi Fogyatékosok Országos Szövetségének szakmai vezetője.

Egy, a fogyatékossággal élők médiahasználati szokásait vizsgáló 2013-as felmérésből kiderül, hogy az érintettek 70 százaléka a távközlési szolgáltatóktól, 15 százaléka az államtól és 15 százalék az őket képviselő szervezetektől várja a könnyebb internetelérés megteremtésének lehetőségét – mondta el Szakály József, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének főtitkára. Kiemelte: nem kedvezményekre, hanem állapotspecifikus, személyre szabott díjcsomagokra van szükség.

Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke kiemelte: az okostelefonok világa képes megszüntetni a szakadékot a fogyatékossággal élők és a társadalom ép tagjai között, hiszen az internet és a digitális szolgáltatások biztosítják az akadálymentes kommunikáció lehetőségét. Az unió felismerte ennek jelentőségét és számos lépést is tesz ez ügyben, de fontos, hogy a társadalom és a szolgáltatók hozzáállása is változzon – tette hozzá.

Forrás: MTI

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com