Jelentés az atomkísérletek mai napig ható egészségügyi következményeiről

0

1945 és 2017 között több mint 2400 atomkísérletet végeztek a nagyhatalmak, és ennek elképesztő, mai napig ható egészségügyi következményei lehetnek – írja a HVG. 

A Norwegian People’s Aid (NPA) friss jelentése mutat rá arra, hogy az 1945 és 2017 között végzett több mint 2400 (!) atomkísérlet milyen pusztító hatásokkal járt – sőt, jár mai napig is.

„A korábbi nukleáris tesztek ma is gyűjtik az áldozataikat” – húzza alá Raymond Johansen, az NPA vezetője. A szakember abban bízik, hogy az új jelentés megerősíti az arra irányuló célokat, hogy soha többé ne teszteljenek, pláne ne vessenek be atomfegyvereket.

A 304 oldalas jelentés részletesen taglalja azt is, hogy miként használták a nukleáris fegyverekkel rendelkező országok a propagandát és a titkosítást a valóság elfedésére. Volt, ahol azt próbálták előadni a lakosságnak, hogy az efféle kísérletek gazdaságilag előnyösek, és semmiféle biológiai veszélyt nem jelentenek.

A legkomolyabb károkat 15 nemzet viseli; ezek korábban jórészt gyarmatok voltak. Ők rendkívüli traumákat hordoznak, és gyakoriak a veleszületett rendellenességek, valamint a krónikus betegségek is – fűzi hozzá az Interesting Engineering.

A tudományos bizonyítékok ma már meg tudják erősíteni, hogy még az alacsony dózisú sugárzás is jóval veszélyesebbek a korábban feltételezettnél. A jelentésben foglaltak szerint ezek a sugárterhelések közvetlenül kapcsolhatók DNS-károsodáshoz, daganathoz, szív- és érrendszeri betegségekhez, valamint örökletes, genetikai problémákhoz – írja a HVG.

Forrás: HVG

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com