Azonban 10 európai ország mozgászavar-specialistáit bevonó Delphi-panel eredményei alapján kialakult egy szakmai konszenzus, amely fontos kiindulópontként szolgálhat a diagnózis felállításában.
Eszerint ebben a stádiumban:
- az orális terápia hatékonysága még legalább napi ötszöri levodopa dózis ellenére is csökken,
- az off állapotban, azaz a váratlan mozgásképtelenségben eltöltött idő a napi két órát is meghaladja,
- az akaratlan mozgás, a diszkinézia legalább napi egy órában nehezíti a pácines életét.
Ezek az ún. 5-2-1 kritériumok, melyek közül már egyetlen tényező megléte is elegendő lehet az előrehaladott Parkinson-kór diagnózisának felállításához. Jellemző továbbá, hogy a beteg a mindennapokban segítségre szorul, és előrehaladott Parkinson-kórban (APD) gyakoriak az alvászavarok is.
A betegségnek ebben a szakaszában, azoknál a betegeknél, akiket a megfelelő vizsgálatok segítségével erre alkalmasnak találnak, a hagyományos gyógyszeres terápiát különböző eszközös terápiák válthatják fel. Sajnos azonban egy 2615 Parkinson-beteggel 18 ország 128 centrumában végzett tanulmány azt mutatja, hogy standardizált diagnosztikai kritériumok hiányában sok beteg nem jut hozzá az ilyen, az életminőséget javító terápiás lehetőségekhez.
Az előrehaladott Parkinson-kór kezelésének nem gyógyszeres eszközös terápiája a mélyagyi stimuláció (Deep Brain Stimulation, DBS), mely az agyba ültetett elektródák segítségével csökkenti a remegést, redukálja az off állapotok számát, mérsékli az akaratlan mozgásokat, összességében jelentősen javíthatja a páciens életminőségét.
A gyógyszeres terápiás lehetőségek egyike az off állapotok megszüntetésére alkalmas dopamin agonista apomorfin, amely szubkután alkalmazás esetén néhány perc alatt kifejti hatását. Adagolásához a végén cserélhető tűvel ellátott készülék – toll – áll rendelkezésre, amelynek használatát a páciensnek meg kell tanulnia. (A cukorbetegek is hasonló készülékkel adják be maguknak a szükséges inzulint.) Amikor már az injekciót túl gyakran kell alkalmazni, a pácines áttérhet az apomorfin kezelés pumpás változatára. Ennek lényege, hogy az övtáskában hordható pumpát egy csövön keresztül kell illeszteni a naponta cserélendő, ragtapasszal rögzített tűhöz. A betegek ebben– vagy fizikai, és/vagy szellemi állapotuk miatt – gyakran hozzátartozó segítségére szorulnak. Ugyancsak szükség lehet a hozzátartozó segítségére a technikailag az apomorfin infúzióhoz hasonlító foszlevodopa/foszkarbidopa szubkután infúziós kezelés során is. A szervezetben levodopává, illetve karbidopává alakuló előanyagok 24 órás alkalmazás mellett stabil levodopa szintet biztosítanak a vérben.
Az eszközös kezelések másik formáját az intesztinális gélek képviselik. Ezek lényege, hogy folyamatos adagolást biztosító programozható pumpa segítségével PEG/J rendszeren keresztül (percutan endoszkópos gasztrosztóma és jejunalis szonda) jutnak a hatóanyagok a felszívódás helyére, azaz a vékonybél felső szakaszába. Ennek a rendszernek köszönhetően, a vér levodopaszintje nem függ az étkezéstől, és a pácines gyomrának működésétől. Az így elérhető stabil plazmakoncentráció a motoros fluktuációk mérséklődését, a mozgásteljesítmény kiegyenlítettebbé válását, az off idő csökkenését, valamint a diszkinéziák enyhülését eredményezheti.
A levodopa/karbidopa intesztinális gél kétféle hatóanyagból áll, de ma már elérhető egy modernebb, háromkomponensű készítmény is, amely levodopa/karbidopa/entakapon kombinációt tartalmazza. Mivel az entakapon növeli a biohasznosulást azáltal, hogy gátolja a levodopa lebomlását a periférián, kevesebb hatóanyagra van szükség, és a levodopa anyagcseréjének káros hatásai (alacsony B12 vitamin-, magas homocisztein szint) is mérséklődnek. Ez különösen előnyös lehet azoknál a betegeknél, akik például a levodopa kezelés mellékhatásaként neuropátiában szenvednek. A háromkomponensű készítmény adagolópumpája technikai előnnyel is rendelkezik: az eszköz kisebb méretű és könnyebb súlyú, így a betegek számára kényelmesebb a viselése.
A Parkinson-kór folyamatosan progrediáló betegség, ezért kiemelten fontos az előrehaladott stádium felismerése, valamint, hogy a beteg kellő időben tájékoztatást kapjon az eszközös terápiás lehetőségekről, annak érdekében, hogy állapotának megfelelő, életminőségének javítását szolgáló terápiában részesüljön.
Forrás: Magyar Neurológiai Társaság
