A landolás minden űrküldetés kritikus pillanata. Gondoljunk Neil Armstrong, az Apollo 11-et megmentő lélekjelenlétére és kézmozdulatára, ahogy elkapta a holdi leszállóegységet, és gyorsan, precízen biztonságos, sík terepre húzta át. Manapság a Nemzetközi Űrállomáson gyakran cserélődő legénységet elsősorban automatikák juttatják vissza biztonságban a Földre, ám az emberiség, ahogy újra ismeretlen terekbe fog behatolni az világűrben, az űrhajók pilótáitól ismét manuális és kognitív csúcsteljesítményeket vár el.
A Pécsi Tudományegyetem témához köthető kutatása a kézügyességet és az ahhoz kapcsolódó agyi aktivitást vizsgálta a HUNOR-küldetés során, négy sikeres méréssel az űrállomás fedélzetéről.
A kérdéshez, hogy egy űrhajós háromdimenziós motoros tervezése és végrehajtása miként változik meg a súlytalanság hatására, széles technológiai eszköztárat kellett bevetni. A kutatók és az űrhajósok együttműködve kísérleti rendszerré dolgozták össze a szemkövető egységet, a virtuális valóság-szemüveget, a kalibrált, hitelesített VR-feladatokat, a külső kamerát, valamint az agyi vérkeringést vizsgáló fNIRS-készüléket.
Az eszközök összehangolása a kutatás nagyratörő célja és komoly kihívása volt, melynek sikeréhez a magyar kutatóknak és mérnököknek szorosan együtt kellett működnie az ESA müncheni és kölni irányítóközpontjaival, valamint a Danish Aerospace Company szakembereivel. A pontos adatok leérkeztével megkezdődhet a tudományos munka következő szakasza, az analízis és a következtetések levonása.
Az űrkutatás egyik gyakori haszna, hogy a szakembereket arra kényszeríti, az alapoktól gondolják újra a szakterületüket, új felismerésekhez jutva ezáltal. Mivel a MagyAR névre keresztelt kutatási projekt a Pécsi Tudományegyetem orvos- és szakorvosképzéshez fejlesztett módszertanából nőtt ki, ezért a projekt tanulságai hozzá fognak járulni a hazai sebészképzés fejlesztéséhez.
Forrás: Facebook HUNOR – Magyar Űrhajós Program
