„A suszter maradjon a kaptafánál!” – szembe megy-e vajon ezzel a régi tanáccsal az, ha a gyógyszerész védőoltást ad be, intim szobában ótvart vagy övsömört diagnosztizál, gyermekek középfülgyulladását kezeli, ha kell antibiotikummal – orvosi vény nélkül, saját jogkörében eljárva. Nagy-Britanniában az egyesek által magasztalt, mások által elmarasztalt Pharmacy First program keretében ezeket (is) tehetik és teszik a gyógyszerészek állami forrásból biztosított pénzért cserébe. – írja a PharmaOnline.
Szerző: Dr. Budai Marianna PhD., szakgyógyszerész
Vannak azonban visszásságok! Miközben a gyógyszerész jogköre bővül, sűrűsödnek a jelzések arra vonatkozóan, hogy a közforgalmú patikák az alapvető feladatukat, a gyógyszerellátást sem képesek zökkenőmentesen megvalósítani. Már halálesetek is köthetők ahhoz, hogy a beteg nem tudott időben a gyógyszeréhez jutni.
A több mint egy éve működő Pharmacy First rendszer első tapasztalatai már rendelkezésre állnak, mutatjuk több mint 3500 brit gyógyszerész véleményét is.
Nagy-Britannia Nemzeti Egészségügyi Szolgálata, a National Health Service (NHS), 2024. január 31-től kezdődően lehetővé tette a közforgalmú gyógyszertárak számára, hogy azok a már korábban is kínált konzultációs szolgáltatásuk mellett 7 betegség esetén – előre definiált és lefektetett terápiás utat bejárva – komplett ellátást biztosítsanak betegeiknek.
Azaz, a következőkben felsorolt kórképek esetén a betegeket a gyógyszerészek vizsgálják, diagnosztizálják, látják el tanáccsal és gyógyszerrel, több esetben antibiotikumokkal – orvosi vény nélkül, saját jogkörben eljárva:
- Akut otitis media; 1–7 éves korig
- Ótvar; 1 éves kortól
- Elfertőzött rovarcsípés; 1 éves kortól
- Övsömör; 18 éves kortól
- Sinusitis; 12 éves kortól
- Torokfájás; 5 éves kortól
- Nem komplikált húgyúti fertőzés; 16–64 éves nőknél
A mindennapi gyakorlatban ez azt jelenti például, hogy a szülő elsőként a patikához fordul, azaz elviszi a fülfájós kisgyermekét a gyógyszertárba anélkül, hogy előtte orvossal konzultált volna, és a gyógyszertárban (azonnali orvosi ellátást igénylő „vörös zászlós” tünetek hiányában) a gyógyszerész ellátja gyógyszerrel, pl. antibiotikummal a beteget. Végül az adott napon vagy legkésőbb másnap a gyógyszerész számítógépes rendszeren keresztül tudatja a beteg orvosával, hogy milyen diagnózist állított fel, és milyen gyógyszeres terápiát indított.
A Pharmacy First rendszertől azt várja az NHS, hogy tehermentesíti a háziorvosokat, akiknek több idejük marad azokra a betegekre, akiknek valóban orvosi ellátásra van szükségük, miközben más betegek gyors, kényelmesen elérhető és szakszerű ellátást kapnak a gyógyszertárban. A kormány és az NHS tervei szerint a jól működő Pharmacy First évi 10 millió háziorvosi időpontot szabadíthat fel.
A brit gyógyszerészek érdekvédelmi szervezete, a Pharmacists’ Defence Association (PDA) a Pharmacy First program indulása előtt, 2024. január 5–14. között, több mint 3500 közforgalmú gyógyszertárban dolgozó gyógyszerészt kérdezett meg a felkészülés tapasztalatairól, elvárásaikról, aggályaikról.
A legfőbb fenntartásként 10 gyógyszerészből 9 azt említette, hogy az új feladatkörök jelentős terhet róhatnak az egyébként is törékeny patikai munkaerőhelyzetre. A gyógyszerészek 49%-a úgy nyilatkozott, hogy munkaerőhiánnyal küzdenek, az alapvető feladatok ellátásához is kevés a gyógyszertári dolgozó, vagyis a Pharmacy First program nélkül sem áll rendelkezésre a patikában a szükséges számú szakember.
Forrás: pharmaonline.hu