Európai polgári kezdeményezés a gyógyászati kannabiszhoz való legális hozzáférésért

0

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy részlegesen nyilvántartásba veszi az Európai kannabisz kezdeményezés elnevezésű európai polgári kezdeményezést, mely egyebek mellett arra kéri a brüsszeli testületet, hogy segítse elő a hozzáférést a gyógyászati kannabiszhoz.

A keddi közlemény szerint a polgári kezdeményezés szervezői három pontba szedve először is arra kérik az Európai Bizottságot, hogy hívjon össze „a kannabiszpolitikákkal, egyebek között a szankciókkal és a tagállami politikák következetességével foglalkozó transzeurópai polgári közgyűlést”.

Azt kérik továbbá, hogy a brüsszeli testület segítse elő a hozzáférést a gyógyászati kannabiszhoz, és az egészséghez való jog teljes mértékű gyakorlásának biztosítása érdekében tegye lehetővé a gyógyászati célra felírt kannabisz és annak származékai szállítását. Végezetül pedig azt is kérik, hogy a testület különítse el a kannabisz terápiás felhasználására irányuló kutatáshoz szükséges forrásokat.

A közlemény szerint az Európai Bizottság megállapította, hogy a kezdeményezést csak a második és a harmadik célkitűzés alapján lehet nyilvántartásba venni, mivel csak ezek felelnek meg a nyilvántartásba vétel követelményeinek. A kezdeményezés első célkitűzésének nyilvántartásba vételét a testületnek el kellett utasítania, mivel kívül esik azon a hatáskörén, hogy jogi aktusra irányuló javaslatot terjesszen elő.

A javaslatok tartalmát az Európai Bizottság ebben a szakaszban még nem vizsgálta. A részleges nyilvántartásba vétel kétlépcsős eljárás keretében történik, amelynek első lépésében az Európai Bizottság arra kérte a szervezőket, hogy az előzetes értékelést figyelembe véve módosítsák eredeti kezdeményezésüket.

Az európai polgári kezdeményezés nem eshet a bizottság azon hatáskörén kívül, hogy uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be, nem lehet nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű, és nem lehet ellentétes az Európai Unió értékeivel.

A keddi nyilvántartásba vételtől számítva a szervezőknek hat hónap áll rendelkezésükre, hogy megkezdjék az aláírásgyűjtést. Amennyiben az európai polgári kezdeményezés egy év alatt egymillió támogató nyilatkozatot kap legalább hét különböző tagállamból, az Európai Bizottságnak reagálnia kell. A brüsszeli testület dönt arról, hogy a kezdeményezésre válaszul hoz-e intézkedéseket vagy sem, és a döntését meg kell indokolnia.

Az európai polgári kezdeményezés 2012. április 1-jei bevezetése óta az Európai Bizottság ez idáig 110 kezdeményezést vett nyilvántartásba.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com