A sétának számos jótékony hatása van az egészségünkre

0

Sokan azt gondolják, hogy a séta nem sport, így nem is várhatunk tőle túl nagy eredményeket. Ez óriási tévedés! A sétának számos jótékony hatása van az egészségünkre, melyeket mi is megtapasztalhatunk, ha rendszeresen időt szánunk erre a tevékenységre – írja a Diabetes Magazin. 

A fejlett országok népességének 29 százaléka fizikailag inaktív életmódot folytat. A fizikai inaktivitás és az ülő életmód idő előtti elhalálozáshoz és betegségekhez vezet, a fizikai inaktivitásból eredő betegségek pedig 54 milliárd dollár kiadást jelentenek az egészségügynek világszerte.

20 nap ágynyugalom többet árt, mint 30 év intenzív sportolás. Rendszeres testmozgás nélkül romlik a porcok és a porckorong állapota, a magas vérnyomás kialakulásának a kockázata 35–70 százalékkal emelkedik, miközben a stresszre adott egyetlen optimális válasz is a rendszeres mozgás lehet.

A szakmai ajánlások átlagosan napi 30 perc közepes intenzitású folyamatos mozgást, illetve kardio terhelést határoznak meg ideálisként. Arról viszont kevesebb szó esik, hogy a hirtelen végzett intenzív kardio tevékenység sérülésveszélyes. Sokkal inkább célszerű tehát a szervezetet folyamatosan karbantartani. Ezt pedig hibátlanul meg tudjuk valósítani külön időt és felszerelést nem igénylő, kisebb mozgásokon keresztül is.

A séta jótékony hatásai

1. Jót tesz az agynak!

Minden mozgásforma pozitív hatással van az agyra, így a séta is, mivel serkenti a vérkeringést. Kutatásokkal is igazolták, hogy aki többet közlekedik gyalog, annak kisebb az esélye a korai demencia és az Alzheimer-kór kialakulására. A jó levegőn történő sétának pedig kiváló stresszoldó hatása is van.

2. Erősíti a szemet!

Csökkenti a zöld hályog (más néven glaukóma) kialakulásának esélyét. Séta közben messzebbre kell fókuszálnia, így szemizmainkat meg tudjuk dolgoztatni.

3. Védi a szívet!

Az Amerikai Szív Egyesület (American Heart Association) kimutatta, hogy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében a rendszeres sétának legalább akkora szerepe van, mint a futásnak. A kis intenzitású mozgás is segíti ideális szintre hozni a vérnyomást és csökkentheti a koleszterinszintet. Ezek jelentősen hozzájárulnak a szív egészségének megőrzéséhez.

4. Növeli a tüdőkapacitást!

A sétával növelhetjük a véráramban lévő oxigén szintjét, illetve a tüdőkapacitásunkat.

5. Segít megelőzni a cukorbetegség kialakulását!

A séta hatással van a glükóztoleranciára is (növeli annak mértékét, hogy a sejtek milyen arányban képesek felhasználni a vércukrot). Egy kutatás szerint ugyanakkor a rendszeresen sétálók körében hatszor nagyobb volt a javulás mértéke a futókhoz képest.

6. Jót tesz az emésztésnek!

Napi legalább fél óra séta javítja az emésztést és serkenti a bélmozgást, ami véd a székrekedés ellen, emellett a vastagbélrák kialakulásának kockázatát is csökkenti.

7. Jót tesz a lelkünknek!

Egy hosszabb séta a jó levegőn feltölt minket, főleg, ha nem egyedül, hanem barátainkkal vagy társasággal indulunk útnak.

Forrás: diabetes.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com