Új eljárások bevezetésére nyert el forrást a Gottsegen György szívcentrum

0

Új eljárások bevezetésére és az ahhoz kapcsolódó berendezések beszerzésére nyílt lehetősége a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetnek (GOKVI).

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban elnyert 1,245 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás a Magyarországon még nem elérhető kardiovaszkuláris katéterterápiás és műtéti beavatkozások bevezetését célozta.

Andréka Péter főigazgató hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a két innovatív technikáról elmondta, az egyik eljárás a magzati korban felfedezett, a két szívkamrát elválasztó falon lévő lyuk katéterrel történő bezárása.  Ezt eddig a kisgyerekeknél nyitott szívműtétben végezték, azonban az új eljárással katéteresen gyógyítható az elváltozás már nyolc kilogramm alatti gyerekeknél is – ismertette.

A másik beavatkozást a felnőtteknél alkalmazzák a magas tüdővérnyomás nyomán kialakult szívelégtelenségnél. Magyarországon eddig csak gyógyszeres kezelésre volt lehetőség, a műtéti beavatkozásokat külföldön végezték a magyar betegeken is – mondta a főigazgató.

Andréka Péter kiemelte: a módszerek bevezetését hosszú felkészülés előzte meg, a magyar orvosok külföldön tanulták meg a különböző eljárásokat. A program keretében beszerzett CT- és MR-berendezések a „top kategóriát” képviselik, ezek nélkül a pontos diagnózis felállítása és a terápia sem lehetséges – emelte ki.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com