Támogatják a beruházásokat az egészségügyi innováció területén

0

A kormány továbbra is minden támogatást meg fog adni a beruházásokhoz az egészségügyi innováció területén, ahogyan az a tumordiagnosztikát forradalmasító megoldások kidolgozására irányuló projekt esetében is történt, közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Patológiai Innovációs Inkubátor Kft. központjának megnyitó ünnepségén arról számolt be, hogy az átadással az első projekt megvalósítása is kezdetét veszi, amelynek keretében mesterséges intelligencia alapú orvosi berendezést fejlesztenek a daganatos betegségek, elváltozások gyorsabb és precízebb diagnosztizálása érdekében. A brit-japán tulajdonosi háttérrel rendelkező cég másfél milliárd forintos beruházásához az állam 190 millió forint támogatást nyújtott, így segítve húsz új kutatás-fejlesztési munkahely létrejöttét.

Forrás: MTI

Beszédében Szijjártó Péter leszögezte, hogy az államnak fontos feladata azon feltételek és környezet biztosítása, amely megfelelő ösztönző az innovációhoz, amely lehetővé teszi az eredményes fellépést a súlyos betegségekkel, illetve világjárványokkal szemben is. „Ezért is nagy dolog, ami itt Józsefvárosban, a Práter utcában történik, (…) amelynek nyomán még jobb körülmények jönnek létre, és még jobb eredményeket várunk az egészségügyi kutatások és fejlesztések terén”.

Rámutatott, hogy a rák a második vezető halálozási ok világszerte, s Magyarországon is 364 ilyen haláleset jut százezer emberre mind a mai napig. Kiemelte: az egészség a legértékesebb egyéni és közösségi vagyontárgyunk. „Minél egészségesebb egy nemzet, minél egészségesebbek az emberek, annál erősebb az ország, hiszen minél egészségesebbek az emberek, annál jobban tudnak teljesíteni”.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy láttuk, milyen az, amikor betegségek, járványok ütik fel a fejüket, ráadásul az egészségügyi válsághelyzetek gazdasági problémákat is magukkal hoznak. „És ahogy elnézzük a világ egészségügyi trendjeit, azt hiszem, felkészültnek kell lennünk arra nézvést, hogy az elmúlt években tapasztalt nehézségekkel a jövőben is szembesülhetünk”, figyelmeztetett. „Az egészségügy vagy annak ellentéte, a járvány is globális folyamattá alakult, amely nincs tekintettel országhatárokra, nincs tekintettel nemzetekre, társadalmakra, gazdasági helyzetre”. A miniszter frusztrálónak nevezte, hogy bár bizonyos halálos betegségek hosszú évtizedek óta jelen vannak és ismertek, mégsem sikerült máig tökéletes ellenszereket kifejleszteni.

„Zajlik egy versenyfutás, de most nem az időeredményért, nem egy éremért, nem egy sportdicsőségért zajlik, hanem az életért gyakorlatilag. A kutatás, az innováció, a fejlesztések futnak versenyt a továbbra is halálos betegségekkel, és itt a győzelmet nem éremben, hanem megmentett emberéletekben mérik”, jelentette ki.  Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a japán tulajdonosi háttérrel rendelkező brit befektetők a digitális mikroszkópok fejlesztésében élenjáró, magyar 3DHISTECH Kft.-t választották partnernek, ami kiváló példa a két ország közötti együttműködés sikerességére.

„Talán kevesen tudják, de Kínában az első covidos eset biopsziás patológiai diagnózisát a digitalizáció területén éppen a 3DHISTECH eszközeivel tudták elvégezni Sencsenben, Kínában”, mondta, rámutatva, hogy a kormány már korábban is biztosított támogatást a cég fejlesztéseihez. „Mi, magyarok, büszkék vagyunk arra, hogy az egészségügyi kutatásokban a világ élvonalába tartozunk”, hangsúlyozta. Leszögezte: „az egészségügyi innovációba történő beruházás és annak állami támogatása mindig indokolt, mindig jó döntés, és ezért a kormány ebben a tekintetben is minden további támogatást biztosítani fog”.

A további sikerekre jó előjel, hogy tíz évvel ezelőtt a bruttó hazai termék (GDP) kevesebb mint egy százaléka ment kutatás-fejlesztésre, míg mára ez az arány 1,6 százalékra nőtt, ráadásul egy jelentősen magasabb GDP mellett. A bővülés abban is testet ölt, hogy több mint 90 ezer ember dolgozik ma valamilyen kutatóhelyen hazánkban, mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com