Szívből a szívről – 28. Debreceni Kardiológiai Napok

0
Az ország vezető kardiológusai osztják meg tapasztalataikat a Debreceni Egyetemen szerdán kezdődött 28. Debreceni Kardiológiai Napokon. A négynapos rendezvény fókuszában ezúttal a koszorúérbetegség, a szívritmuszavarok, a szívelégtelenség, illetve ezek megelőzése áll – olvasható az egyetem honlapján. 

A kardiológiai képalkotásról szóló szakmai kurzussal vette kezdetét a Debreceni Kardiológiai Napok a Debreceni Egyetem Auguszta Tantermében. Az ország minden részéből érkezett csaknem 500 szakember szombatig összesen csaknem 70 szakmai előadáson bővítheti ismereteit.

Forrás: Debreceni Egyetem

Szabó Zoltán, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DE KK) elnöke megnyitó köszöntőjében elmondta: a folyamatosan fejlődő szűrési és diagnosztikai tevékenység eredményeként világszerte egyre több kardiovaszkuláris megbetegedést ismernek fel. A fejlődő tudás és technikai háttér segítségével ma már a szív-érrendszeri elváltozások többsége a korai fázisban észrevehető. A kardiológiai szakmával kapcsolatos növekvő kihívásnak a Debreceni Egyetem Klinikai Központja folyamatos fejlesztésekkel kíván megfelelni.

A Debreceni Egyetem olyan nagy hagyományokkal bíró Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikával rendelkezik, amelynek tevékenységét nemcsak Magyarországon, hanem Európában, sőt az egész világon elismerik. Büszkén kijelenthető, hogy ezen a klinikán olyan jól képzett szakemberek, munkacsoportok dolgoznak, akik tudásuk legjavát adva járulnak hozzá a betegek gyógyulásához, s ezzel a Debreceni Egyetem és a Klinikai Központ jó hírnevének öregbítéséhez – jelentette ki Szabó Zoltán. Elmondta: a már kimutatott betegség gyógyítása mellett a kardiológia szakterületén is egyre hangsúlyosabb szerepet kap a megelőzés. E fontos szakmai szemléletváltást jelzi, hogy a tudományos rendezvény külön szekcióban foglalkozik a prevenció lehetőségeivel.

Az utóbbi években egyre hangsúlyosabban jelennek meg a klinikai gyakorlatban az olyan katéteres beavatkozások, amelyek a megterhelő szívműtét helyett lehetőséget biztosítanak a betegek állapotának gyors javítására, stabilizálására és a gyógyulásra. A konferencián részt vevő szakemberek e fontos határterületen szerzett tapasztalataikat is megosztják egymással – tette hozzá a DE KK elnöke.

Amennyiben a szívünk nem működik rendesen, azt mindannyian néhány perc alatt észrevesszük. A kardiológusok ezért mindig kiemelt szerepben vannak mind a betegellátásban, mind az ilyen problémák feltárására, gyógyítására irányuló kutatásokban – fogalmazott a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar (DE ÁOK) dékánja a Kardiológiai Szakmai Napok szerdai kardiológiai képalkotási fórumának megnyitóján. Mátyus László kifejtette: a DE ÁOK folyamatosan magas szinten teljesít nemcsak a betegellátásban, hanem az oktatásban és a kutatásban is, tudományos publikációk száma és minősége tavaly jelentősen növekedett.

Forrás: Debreceni Egyetem

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com