Matek az utcán

0

Matek az utcán elnevezéssel vasárnap országszerte hét helyszínen többek között flashmobokkal, szórakoztató matematikai fejtőrökkel, játékos mérésekkel és ismeretterjesztő programokkal hívják fel a figyelmet a szervezők a matematika szépségeire a matematika világnapja alkalmából.

A programot vasárnap mintegy 70 önkéntes tanár, diák, egyetemi oktató és matematikus, köztük a Műegyetem tanárainak, hallgatóinak közreműködésével rendezik meg Budapesten, Cegléden, Debrecenben, Nagykanizsán, Szombathelyen, és Veszprémben – olvasható az esemény főszervezője, a Bolyai János Matematikai Társulat honlapján.

A fővárosi programok között a Blaha Lujza téren művészeti-matematikai kirakókkal játszhatnak az érdeklődők és akár egy matematikai művészeti alkotást is létrehozhatnak. Az eseményen résztvesz Saxon-Szász János képzőművész a Poliuniverzum játék, és Lakos Dániel designer a Logifaces játék alkotója.
A Vasarely múzeum előtt kiderül, hogy miért nyűgözte le a hatszög Vasarelyt, emellett az érdeklődők egy háromdimenziós optikai illúziókollázs elkészítésében is közreműködhetnek.

A vidéki programok között Cegléden a Szabadság téren aszfaltkvízzel, Debrecenben játékos mérésekkel, logikai fejtőrökkel, matematikatörténeti kvízzel, Nagykanizsán izgalmas fejtörőkkel várják egyebek mellett az érdeklődőket. Szombathelyen a Café Frei kávézóban a rejtvények mellett Rubik Ernő játékairól, a Gömböcről és más matematikai érdekességről is hallhatnak az érdeklődők. Veszprémben pedig Sudoku-bajnokságot és Rubik kocka-bemutatót tartanak.

Az esemény a matematika világnapja alkalmából rendezett nemzetközi „Mathematics in the Street” (Matek az Utcán) rendezvénysorozathoz kapcsolódik.

Ez az alkalom azért is különleges, mert az UNESCO 2023-at Bolyai Emlékévnek nyilvánította, arra emlékezve, hogy idén lesz Bolyai János „temesvári levelének” 200. évfordulója, amelyben a nem-euklideszi geometria felfedezését jelentette be.

A részletes programról az esemény Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők (https://www.facebook.com/events/932953274556132?active_tab=about).

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com