Japán tudosók antivirális gyógyszere hatásos lehet koronavírus-fertőzés ellen

0

Japán tudósok fejlesztették ki azt az antivirális gyógyszert, ami a legújabb tesztek szerint legalább 29 órával csökkenti a koronavírus-fertőzést, és a tünetek is hamarabb elmúlnak tőle – írja a HVG.

Jó hírrel szolgáltak a japán Hokkaido Egyetem és a Shionogi gyógyszergyártó cég szakemberei, miután embereken tesztelték le az általuk kifejlesztett ensitrelvir nevű antivirális szert. A tudósok azt találták: a kísérleti szerrel kezelt, enyhe vagy közepesen súlyos koronavírus-fertőzésben szenvedő embereknél nagyjából egy nappal rövidebb ideig jelentkeztek a tünetek, mint azoknál, akik nem szedték a készítményt – írta meg a Nature nyomán a lap.

A lap kiemeli: ez az első olyan antivirális szer, ami statisztikailag is szignifikáns módon rövidíti le azt az időszakot, amikor egy beteg pozitív koronavírus-tesztet produkál. A kutatási eredményt február 21-én mutatták be egy konferencián, de tudományos lapban még nem jelentek meg az eredmények.

Az ensitrelvir 2022 májusában kapta meg az engedélyt a III. fázisú klinikai tesztek elvégzésére, 2022 novemberében pedig a japán kormány engedélyezte annak vészhelyzeti alkalmazását.

A kutatók nagyjából 1200 embert vontak be a kísérletbe, hogy megnézzék, a gyógyszer alkalmazása felgyorsítja-e a gyógyulásukat. Az eredmények azt mutatták, hogy a 125 milligrammos ensitrelvir tablettát szedő résztvevők öt specifikus tünete – orrdugulás/orrfolyás, torokfájás, köhögés, hőemelkedés/láz, valamint kimerültség/fáradtság – körülbelül 24 órával korábban szűnt meg, mint a kontrollcsoport tagjainál.

Emellett a 125 milligrammos adagot szedő résztvevők SARS-CoV-2-tesztje is negatív lett körülbelül 29 órával korábban, mint azoké, akik placebót szedtek.

Forrás: HVG

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com