Enyhített a koronavírus elleni oltásokra vonatkozó ajánlásain a WHO

0

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden enyhített a koronavírus elleni oltásokra vonatkozó ajánlásain. A WHO szerint a járvány ezen új szakaszában már csak a rizikócsoportokba tartozóknak tanácsolják, hogy emlékeztető oltást vegyenek fel egy évvel a legutóbbi immunizációjukat követően.

E csoportokba tartoznak az idősek és a fiatalabb korosztályokból a jelentősebb rizikófaktorokkal rendelkező emberek. A korábbi ajánlás köre még kiterjedt az egészséges gyerekekre, valamint a serdülőkre is.

Az Egészségügyi Világszervezet mindemellett nem javasolja általánosságban „a közepes kockázati csoportba” tartozók számára, hogy az alapimmunizálást jelentő kétszeri oltáson és az emlékeztető oltáson felül további dózist kapjanak. A WHO hangsúlyozta, hogy az egészséges serdülők és gyerekek az „alacsonyabb fokú prioritást” élvezők csoportjába tartoznak, így az országoknak először az esetleges betegségeket kell figyelembe venniük, mielőtt oltást ajánlanának ennek a körnek.

Hanna Nohynek, a WHO – legfrissebb ajánlásokat megfogalmazó – immunizálási kérdésekben illetékes szakértői csoportjának vezetője szerint az átdolgozott javaslatok „újfent hangsúlyozzák azok beoltásának szükségességét, akiknél fennáll a súlyosabb lefolyású megbetegedés kockázata”.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com