Átadták a Magyar Innovációs Nagydíj pályázat elismeréseit

0

Átadták a 2022. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázat elismeréseit pénteken az Országházban; a jelentős üzleti haszonnal járó, kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítmény elismerésére a nagydíjat a Mediso Kft. kapta az ultramagas térerejű PET/MRI gyógyászati termékcsalád kifejlesztéséért.

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke az ünnepségen köszöntőjében kiemelte, hogy Magyarországon rendelkezésre áll a hazai szellemi tőke, tudás. Fontosnak nevezte az állam, a vállalatok, az egyetemek és a civil szféra közötti kapcsolat megteremtését, és méltatta, hogy ehhez a Magyar Innovációs Szövetség is hozzájárult a gazdasági növekedést, társadalmi jólétet segítő munkájával.

Csák János kulturális és innovációs miniszter, a bírálóbizottság elnöke hangsúlyozta a vállalatok, egyetemek, kutatóintézetek közötti együttműködés fontosságát a magyar innovációs ökoszisztémában. Elmondta: fókuszálni kell azokra a területekre, amelyekben a magyar tudomány, innováció hagyományokkal rendelkezik, továbbá a társadalom, a gazdaság digitális átalakításra és a zöldátállásra.

A miniszter ismertetése szerint Magyarországon a cégek 33 százaléka innovatív, ez az arány az Európai Unióban 53 százalék. A magyar innovatív vállalkozások 11 százaléka működik együtt egyetemekkel. Csák János felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a teljes hozzáadott értéknek mindössze 53 százalékát adják hazai cégek, ez nagyon alacsony arány, ezért változtatni kell rajta.

Az ünnepségen átadták a nyerteseknek a pályázat elismeréseit. Az Energiaügyi Minisztérium támogatásával kiírt 2022. évi Környezetvédelmi Innovációs Díjban a Karsai Holding Zrt. részesült a Karsai gyeprács kifejlesztéséért. Az Agrárminisztérium támogatásával kiírt 2022. évi Agrár Innovációs Díjat az AgroVIR Kft. kapta az AgroVIR 4 Connect digitális szolgáltatáscsomagért. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium támogatásával kiírt 2022. évi Informatikai Innovációs Díjban a MÁV-START Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részesült a START Europa – nemzetközi jegyértékesítési rendszer digitális átalakulásáért.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium támogatásával kiírt 2022. évi Ipari Innovációs Díjat az AGM Beton Zrt. képviselője vette át az előregyártott elemekből készített 1000-1500 köbméteres vasbeton víztoronyért. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2022. évi Innovációs Díjában szintén az AGM Beton Zrt. részesült a különösen aktív szellemi tulajdonvédelmi tevékenységéért.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2022. évi „Alapkutatástól a piacig” Innovációs Díjában a TargetEx Kft. részesült a fehérjeexpressziós és fehérjetisztítási platform fejlesztéséért. A bírálóbizottság a Magyar Innovációs Nagydíj pályázat keretében kiemelt elismerésben részesítette három pályázó – a Sensirion Kft., a Pécsi Tudományegyetem együtt a Piatnik Budapest Kft.-vel, valamint a Bábolna Tetrapak Kft. – innovációs teljesítményét.

A Magyar Innovációs Szövetség 1991. évi III. közgyűlése határozott a Magyar Innovációs Nagydíj megalapításáról. Az évente egyszer kiadott nagydíjat azok a Magyarországon bejegyzett társaságok kaphatják, amelyek a díjátadást megelőző évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel jelentős üzleti hasznot értek el.

A Magyar Innovációs Alapítvány kuratóriuma először 1993. január 21-én hirdette meg az Innovációs Nagydíj Pályázatot az 1992. évi innovációs teljesítmény elismerésére. Az eddigi harminc pályázati felhívásra összesen beérkezett 1379 pályaműből 1204 volt megvalósult, sikeres innováció, és ezek közül 233 kapott különböző innovációs díjat.

A 2022. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatra 2023. február 3-i határidőre 37 pályázat érkezett. A 27 fős bíráló bizottság 35 pályázatot minősített 2022-ben megvalósult, eredményes és sikeres innovációnak – közölte a Magyar Innovációs Szövetség.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com