Agykutatás hete – Különleges programok Pécsen

0

Az emberi agy működésébe nyerhetnek betekintést az érdeklődők változatos programokkal a március 13. és 19. között megrendezendő agykutatás hetén. 

A hagyományos nemzetközi programsorozat magyarországi rendezvényeinek szakmai koordinátora és – budapesti, szegedi és debreceni partnerintézményekkel együtt – szervezője idén a PTE Általános Orvostudományi Karának (ÁOK) transzdiszciplináris kutatások intézete.

Idén Pécsen, Szegeden, Budapesten és Debrecenben lesznek programok, így a rendezvénysorozat részeként több laborlátogatást, szakmai előadást, valamint interaktív bemutatót rendeznek az érdeklődőknek.

Pécsen kerekasztal-beszélgetéseken kaphatnak bepillantást a résztvevők a függőségek világába, ideértve a szex, a játék vagy akár a közösségi média addikciós hatásait, de szakemberek társaságában boncolgathatják azt is, mit és miért látnak az emberek szépnek, milyen szerepet játszik az agy a párválasztásban.

A programokon az agykutatás és a természetgyógyászat kapcsolatáról is hallhatnak majd az érdeklődők, továbbá megismerkedhetnek a flow kutatás eredményeivel is – sorolták.

A PécsZoo programja az érzékelés izgalmas témáját járja körül, a PTE 3D nyomtatási és vizualizációs központja, a PTE ÁOK élettani intézetének interaktív programjai és a Zebrahal labor pedig vezetett előadásokkal várja a tudomány eredményei iránt érdeklődőket.

Az általános iskola felsősei, illetve a középiskolás diákok rajzait „Mesterséges intelligencia vs. emberi agy” témakörben várják a szervezők.

A pécsi és az ország más részein tartandó programokról részletesen a www.agykutatashete.hu weboldalon, illetve az agykutatás hete 2023 Facebook-esemény oldalán lehet tájékozódni.

Az agykutatás hete programot csaknem 30 évvel ezelőtt indították útjára. A rendezvény igyekszik összefogni mindazon tudományterületek eredményeit, kutatási irányait és lehetséges vetületeit, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a neurológia, illetve a neurobiológia területéhez, ugyanakkor közelebb hozza, elérhetővé teszi a társadalomnak ezen diszciplínák eredményeit – olvasható a PTE közleményében.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com