A tuberkulózist bemutató vándorkiállítás a betegségre és a megelőzésre hívja fel a figyelmet

0

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet közleménye szerint a tbc-t bemutató új vándorkiállítást szerveztek, amelynek célja, hogy országszerte bemutassák az egykor rettegett kór történetét, valamint a diagnosztika, a terápiás módok, a megelőzés és a gondozás egyre fejlettebb módszereit.

A vándorkiállítás apropóját a tuberkulózis elleni küzdelem idei világnapja adta. A kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum a Semmelweis Orvostörténeti Múzeummal és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézettel közösen hozta létre.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére minden év március 24. a tuberkulózis elleni küzdelem világnapja annak emlékére, hogy 1882-ben Robert Koch német orvos ezen a napon jelentette be a tudományos nyilvánosság előtt a betegség kórokozójának felfedezését – fűzte hozzá Bogos Krisztina, az intézet főigazgatója.

A múlt században még az egyik legrettegettebb betegségnek számító, Magyarországon pedig „Morbus hungaricus” néven illetett gümőkór mára ritka betegséggé szelídült. Ezt bátran nevezhetjük a huszadik század egyik legnagyobb orvostörténeti sikerének, mely elért eredményben elévülhetetlen érdemei voltak az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek és a hazai tüdőgondozói hálózatnak – mutatott rá a főigazgató.

A kiállítás keretében hét óriásposzter nyújt betekintést egy-egy, a tuberkulózishoz köthető szakmai témakörbe, amelyek összességüket tekintve szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Varga Benedek, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatója szerint a látogatók így teljes képet kaphatnak a tuberkulózis történetéről, valamint a diagnosztika, a terápiás módok, a megelőzés és a gondozás egyre fejlettebb módszereiről.

Az érdeklődők megismerhetik a betegséget és annak megjelenési formáit, majd a kórisme és a kezelések korabeli módjait. Önálló poszter foglalkozik a szanatóriumok létesítésével itthon és a világban – részletezte Kovács Gábor, az intézet nyugalmazott főigazgatója.

A vándorkiállítás bemutatásán részt vett Haris Hajrulahovic, a WHO magyarországi képviseletének vezetője is, aki méltatta a magyar tüdőgyógyászat érdemeit a tuberkulózis visszaszorításban. Elmondta, hogy több területen együttműködnek az Országos Korányi Pulmonológia Intézettel – írta az intézet.

A vándorkiállítás első állomása az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet. A posztereket 11 kórházban, három héten keresztül mutatják be. Budapest mellett Szolnok, Győr, Székesfehérvár, Debrecen, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Tatabánya, Gyula városában is látható lesz a vándorkiállítás.

Forrás:

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com