A 45 év felettieknél tölt be leginkább védő szerepet a kávé

0

Azon felnőtteknél, akik a 10 éves kutatás ideje alatt minden nap 4 csésze kávét fogyasztottak, kisebb volt a halálozási arány, mint azoknál, akik ritkábban vagy egyáltalán nem ittak feketét. A kávé és a csökkenő halálozási arány összefüggése 45 felett volt a legnagyobb – mondják a kutatók, ezzel az idősebbeknek is ajánlva a koffeintartalmú italt.

A kávé pozitív hatásait már sok kutatás bizonyította korábban is. Ez a tanulmány most nagyobb betekintést adott a témába, ezzel azt bizonyítva, hogy idősebb korban is hasznos lehet a kávéfogyasztás.

A kutatásban közel 20.000 spanyol ember egészségi adatait és evési szokásait elemezték 10 éven keresztül. Azok, akik a legtöbb kávét itták (4 vagy több csészével naponta) 64%-al kevésbé voltak hajlamosak az idő előtti halálozásra, mint akik 4 csészénél kevesebbet vagy csak esetenként ittak a koffeintartalmú italból.

Ezek az eredmények akkor is ilyenek maradtak, ha a kutatók az adatokat korrigálták nem, dohányzás és a kávéhoz adott cukormennyiség szempontjából. Ha korcsoportok szerint vizsgálták a hatást, akkor a kávé a 45 év felettieknél töltött be leginkább védő szerepet, míg a 45 alattiaknál nem volt kimutatható a hatás.

Ugyanakkor nem világos az ok-okozati kapcsolat a kávé és csökkenő halálozás között. A vezető szerző dr. Adela Navarro (a spanyol Pamplona város Navarra kórházának kardiológusa) azt mondta, hogy a napi 4 csésze kávé része lehet az egészséges étrendnek – akkor, ha a páciens egészséges.

Nem csupán a koffein, hanem a kávéban található bioaktív elemek is okolhatók a hatásért. Olyan komponensek, melyek gyulladáscsökkentők és az öregedéssel járó egészségügyi problémák megoldásában nyújtanak segítséget.

Forrás: MKT

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com