Mindkét karon érdemes mérni a vérnyomást

0

Ha minkét karunkon mérjük a vérnyomásunkat, nem csak az egyiken, és mindig a magasabb értéket vesszük figyelembe, akkor pontosabb képet kapunk arról, hogy magas-e a vérnyomásunk. Ez pedig fontos, ha ismerni akarjuk a szív- és érrendszeri betegségekre és az ezek miatti halálozásra való kockázatunkat – hívják fel a figyelmet egy friss kutatásban, melyet a Magyar Kardiológusok Társasága ismertet. 

Ez a kutatás tehát azt javasolja, hogy annak a karnak az értékeit vegyük figyelembe, amelyiken a magasabb értéket mértük, ám az eddigi szakirodalomban még nem fordult elő, hogy ezt a metódust javasolták volna, ezért rutinszerűen eddig nem is követték ezt a gyakorlatot. Ezek a legfrissebb kutatási eredmények az Amerikai Szív Társaság Hypertension című folyóiratában jelentek meg.

„Ha mindig csak az egyik karunkon mérünk, akkor sosem tudjuk meg, hogy melyik karunkon magasabb a vérnyomásértékünk” – emelte ki a tanulmány vezető szerzője, Christopher Clark, az angliai Devonban működő Exeter Egyetem Orvosi Karának vezető előadója. „És ha nem jövünk rá, hogy magas a vérnyomásunk, nem is tudjuk azt kezeltetni. Éppen ezért támogatjuk azt a gyakorlatot, hogy a mindkét karon mért értékek közül a magasabbikat vegyük figyelembe.”

Az a vérnyomásérték minősül magasnak, amelyiknek a szisztolés értéke (a magasabb szám) 130 Hgmm-nél magasabb, és a diasztolés értéke (az alacsonyabb szám) 80 Hgmm-nél magasabb. A magas vérnyomás betegség a szívbetegségek, a szívinfarktus és a stroke kockázati tényezője.

Az Amerikai Szív Társaság 2019-es tudományos állásfoglalásában részletesen leírták a vérnyomásmérés megfelelő módját, eszerint az első orvos-beteg találkozón a páciens mindkét karján meg kell mérni a vérnyomását, és a magasabb értéket kell a későbbi viziteken a viszonyítási értéknek venni. Az állásfoglalásban egyebek mellett még arra is felhívták a figyelmet, hogy különös gondot kell fordítani arra, hogy a beteg karkörfogatának megfelelő méretű mandzsettát állítsunk be a méréskor.

A mostani kutatásban a tudósok a világ különböző országaiban végzett 23 különböző tudományos vizsgálat 53 172 páciensének egészségére vonatkozó adatokat dolgozták fel. A páciensek átlagéletkora 60 év volt.

Azt figyelték meg, hogy amikor a két karon mért érték közül az alacsonyabbat vették figyelembe, akkor a valójában magas vérnyomásos pácienseknek a 12 százaléka esett küszöbérték alá, és ezért nem volt az állapotuknak megfelelő diagnózisuk és nem a megfelelő terápiát kapták. A magas vérnyomást fel szokták használni a szív- és érrendszeri betegségek általános kockázati értékének a kiszámolásához, ezért ha hiányzik a magas vérnyomás pontos diagnózisa, annak nagyon súlyos következményei lehetnek – jegyezték meg a tanulmány szerzői.

Ha a két karon mért érték közül a magasabbikat vették figyelembe, akkor a kutatók a vizsgálatokban szereplő páciensek 3,5 százalékát (645 főt) sorolták át az Amerikai Szív Társaság Kardiológiai Kollégiuma által felállított értékek szerint a magas vérnyomásosok csoportjába. Továbbá a résztvevők 4,5 százalékát (további 1 000 főt) sorolták át a szívkoszorúér-betegség kockázata alá esők körébe. (Ezt egy másik modell, a Framingham kockázati érték modell alapján tették, ez a modell képes előrejelezni a szív- és érrendszeri betegségkockázatot olyan személyeknél, akiknek még semmilyen ezzel kapcsolatos tünetünk sincs.) Mindkét kockázati érték akkor jelezte pontosabban a keringési betegségek kockázatát, ha a két karon mért értékek közül a magasabbikat vették figyelembe.

Az Amerikai Egyesült Államok Járványügyi és Betegségmegelőzési Központja szerint a magas vérnyomás volt az elsődleges vagy járulékos oka 670 000 egyesült államokbeli halálozásnak 2020-ban. A kezeletlen vagy rosszul kezelt magas vérnyomás világszerte az elsődleges halálokok és a szív- és érrendszeri betegségek fő okai közé tartozik.

Azoknak az embereknek, akiknek az otthonukban 24 órás vérnyomásmérővel rögzítik a vérnyomását, mindig ahhoz a karjukhoz kell csatlakoztatni a vérnyomásmérőt, amelyiken előzetesen a magasabbik értéket mérték – tanácsolta Christopher Clark. Akik pedig otthon szokták ellenőrizni a vérnyomásukat, azok pedig mindkét karjukon mérjenek, hogy kiderüljön, melyik karjukon szokott magasabb érték előfordulni, és a későbbiek során, a rutinszerű mérésekkor mindig a magasabb értéket produkáló karjukon mérjenek.

Ugyan az egészségügyi személyzetnek több időt kell eltöltenie a vérnyomásméréssel, ha mindkét karon mérnek, de ha pontosabb értékeket akarnak, akkor ezt a módszert kell használniuk – hívta fel a figyelmet dr. Shawna Nesbitt, a dallasi UT Southwestern Egészségügyi Központ belgyógyász professzora. „És mindenképpen többször kell mérnünk, mert így kaphatunk pontos értéket” – figyelmeztetett dr. Nesbitt, aki a vérnyomás-rendellenességekre specializálódott. Ha nem így teszünk, akkor a mérési adataink következetesen pontatlanok lesznek. „Ezzel a betegeinket a valóshoz képest akár magasabb vérnyomásértékkel engedhetjük el.”

Forrás: MKT

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com