Viták az évenkénti COVID elleni védőoltás szükségességéről

0

Az új, Omicron BA.4 és BA.5 ellen id védelmet nyújtó oltóanyagok megjelenésével azonnal fellángoltak a viták az évenkénti COVID elleni védőoltás szükségessége felől – írja a Medscape cikke alapján az Orvostovábbképző Szemle Online. 

A Fehér Ház e heti megjegyzései, amelyek szerint a COVID-19 oltást a legtöbb amerikai számára az éves influenza oltáshoz hasonlóan évente egyszer be kell adni, sokakból ellenreakciót váltott ki; szerintük a COVID és az influenza különböző vírusokból származik, és az ellenük történő védőoltások eltérő ütemezésére van szükség.

Egyesek azonban egyetértenek a Fehér Ház elképzelésével. Szerintük, ha az embereket ősszel arra kérik, hogy vegyék fel az új bivalens emlékeztető oltást, kevésé kelt zavart és tanácstalanságot, mint az, ha azt mondják, hogy rendszeres időközönként részesüljenek emlékeztető oltásokban.

Számos egészségügyi vezető, köztük Bob Wachter, a San Francisco-i Kaliforniai Egyetem Orvosi Fakultásának elnöke, egyetért azzal, hogy a nem magas kockázatú embereknek minden évben ősszel tanácsos egy COVID-oltás és influenza oltás. „Ez nem jelenti azt, hogy tudjuk, hogy az emlékeztető oltás egy évig megakadályozza a megfertőződést, csak annyit jelent, hogy valószínűleg egy évre csökkenti a súlyos esetek esélyét, és ki kell dolgozni a stratégiát az emlékeztető oltásokkal történő ellátottság felgyorsítására” – írta a Twitteren ezen a héten.

De továbbra is alacsony azoknak az amerikaiaknak a száma, akik emlékeztető oltásokat kérnek. A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) szerint az 50 éves és annál idősebb jogosultak mindössze egyharmada kapott második COVID-emlékeztető oltást és az eredeti két oltást kapottaknak csak körülbelül fele kért első emlékeztető adagot. Eközben az Egyesült Államokban még mindig átlagosan 70 000 új COVID-esetet regisztrálnak, és több mint 300-an halnak meg naponta a betegség miatt.

Az ismételt, őszi emlékeztető oltásokra vonatkozó javaslatok annak nyomán születtek, hogy a  Pfizer/BioNTech és a Moderna a korábbi bivalens (az eredeti vuhani és az Omicron korábbi, BA.1 változata elleni) védőoltás után bevezette új, az Omicron BA.4 és BA.5 alváltozatait célzó emlékeztető oltásokat. A CDC javasolta a használatukat, és az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) megadta számukra a sürgősségi felhasználási engedélyt. „Mivel a vírus folyamatosan változik, mostantól évente frissíthetjük vakcináinkat, hogy megcélozzuk a domináns változatot” – mondta Joe Biden elnök az évenkénti Covid elleni védőoltást javasló nyilatkozatában.

Más szakértők szerint még túl korai lenne megmondani, hogy az évenkénti védőoltás működik-e. „Nincs olyan adatunk, amely alátámasztja, hogy a jelenlegi vakcinák, beleértve az új BA.5 vírusvariáns ellen kidolgozott emlékeztető oltást is, tartós védelmet nyújtanak 4-6 hónapon túl is. Jó lenne ezt a célt (az éves védelmet), sőt sokkal hosszabb időtartamú védelmet elérni, de ez valószínűleg meg fog menni. Új generációs és nazális vakcinákra van szükség” – mondta Dr. Eric Topol, a Scripps Research Translational Institute alapítója és igazgatója.

Forrás: otszonline.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com