Spanyolországban 59-re emelkedett a majomhimlő vírussal fertőzöttek száma

0

Spanyolországban 59-re emelkedett a majomhimlő-fertőzéssel diagnosztizált betegek száma – közölte Carolina Darias egészségügyi miniszter sajtótájékoztatón szerda este.

48 esetet Madridban szűrtek ki, emellett a Kanári-szigeteken, Andalúziában és Baszkföldön is igazoltak eseteket. A madridi tartományi kormány tájékoztatása szerint a fertőzések többsége egy fővárosi szaunához kapcsolható, amelyet már bezártak a hatóságok. A betegek mind férfiak, egyikük állapota sem súlyos, jól gyógyulnak. A fertőzési lánc felderítésén, a kontaktszemélyek azonosításán folyamatosan dolgoznak.

A fővárosi III. Károly egészségügyi kutatóintézet által eddig bevizsgált száz laboratóriumi mintából 41 lett negatív. Az elmúlt hetekben Európában a legtöbb majomhimlős esetet Nagy-Britannia után Spanyolországban szűrték ki.

Carolina Darias egészségügyi miniszter elmondta: Spanyolország csatlakozik az Európai Unió közös oltóanyagbeszerzési kezdeményezéséhez, amelynek keretében a Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóságon (HERA) keresztül a Bavarian Nordic dán vállalat Imvanex nevű, himlőelleni oltását vásárolják meg a holland SIGA nevű cég Tecovirimat nevet viselő antivirális tablettájával együtt. A beszerzés részleteit később hozzák nyilvánosságra.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tájékoztatása szerint eddig a világ 16 országában mintegy 250 esetet regisztráltak, ám a WHO vezetése úgy véli: a betegség széles körű terjedésének kockázata továbbra is alacsony.

A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a jellegzetes kiütések mellett a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartozik. Az ember és ember között nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal magas fokú védelmet nyújtanak ellene.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com