Új eljárással gyógyíthatják a koronavírust

0

Újabb kutatásfejlesztési megállapodást köt a Pécsi Tudományegyetem, a CAPTEC Medical Kft. és a Pannon Egyetem. Az együttműködés keretében egy olyan, már előkészített és kidolgozás alatt álló technológiai platformot alakítanak át a szakemberek a koronavírussal fertőzött betegek gyógyítása érdekében, amelyet elsődlegesen a tumoros betegek kezelésének céljából fejlesztenek ki a partnerek – írja a Pécsi Tudományegyetem. 

A CAPTEC Medical Kft. 2016 óta – a Magyar Tudományos Akadémiával és a Pannon Egyetemmel együttműködve – intenzíven dolgozik egy technológiai platform kidolgozásán, amely alkalmas lehet a humán véráramban található különböző patogének – tumorsejtek, vírusok, baktériumok – célzott eltávolítására, amelynek eredményeképpen nemzetközi szabadalom jött létre. Ennek a „testen kívüli” eljárásnak a lényege, hogy a betegek vérét egy speciális szűrőn átvezetve az elváltozást okozó patogéneket szelektíven és hatékonyan eltávolítják. Az eljárás elsődleges indikációja az áttéteket okozó cirkuláló tumorsejtek számának radikális csökkentése, és ezáltal a rákos betegek túlélési arányának jelentős növelése.

A SARS-CoV-2 vírus által okozott COVID-19 járvány megjelenésével egyidőben a CAPTEC Medical Kft. megkezdte a technológia adoptálását a vírus elleni küzdelemhez. A kutató-fejlesztő munka felgyorsításának érdekében a CAPTEC a Pannon Egyetem Tudás- és Technológiatranszfer Központjának közreműködésével együttműködési megállapodást kötött a Pannon Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetemmel, hogy az eszköz minél gyorsabban piacra kerülhessen, a betegek kezelésének érdekében.

Forrás: Pécsi Tudományegyetem

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com