Egy beteg szervezetében több mint 16 hónapon át volt kimutatható a koronavírus

0

Az eddigi leghosszabb Covid-fertőzést dokumentálhatták brit orvosok: egy beteg szervezetében több mint 16 hónapon, 505 napon át volt kimutatható a koronavírus. A brit páciensnek más betegségei is voltak, és 2021-ben kórházban hunyt el.

Londoni orvosai szerint ritka az ilyen makacs, hosszú ideig tartó fertőzés. A legtöbb ember szervezete magától megszabadul a vírustól, de a szóban forgó, meg nem nevezett páciensnek nagyon súlyosan legyengült az immunrendszere.

A szakemberek kiemelték, hogy az ilyen krónikus fertőzések tanulmányozása elősegítheti az új típusú koronavírus okozta Covid-19 és kockázatainak jobb megértését – írta a BBC hírportálja.

Az esettanulmány szerint a páciens 2020 elején kapta el a koronavírus-fertőzést. Jellegzetes tünetei voltak, és a PCR-teszt megerősítette a fertőzöttséget. A következő 72 hétben hol kontrollvizsgálatok, hogy kezelések miatt többször kellett kórházban feküdnie. Ez alatt az idő alatt mintegy 50-szer tesztelték, és minden alkalommal pozitív lett az eredmény.

Orvosai szerint az alapos laboratóriumi elemzés azt mutatta, hogy minden valószínűség szerint nem többszöri visszafertőződésről volt szó esetében, hanem az először elkapott fertőzéstől nem tudott megszabadulni, még az antivirális gyógyszerek segítségével sem. Az eset nem a hosszú Covid kategóriájába tartozik, mivel annál a beteg szervezetéből eltűnik a vírus, csak a tünetek maradnak meg hosszú ideig.

Luke Blagdon Snell, a páciens egyik orvosa – aki az esettanulmányt egy közelgő európai orvoskongresszuson ismerteti majd – elmondta, hogy a páciens garatjából vett minták bizonyultak rendre pozitívnak. Az orvos hozzátette: a vírusgenom szekvenálásából nyert információ alapján megállapították, hogy ez egy folyamatos fertőzés volt, a genetikai jellemzői egyediek és állandóak voltak.

A kutatók szerint a hosszan tartó fertőzések ritkák, de már csak azért is fontos a tanulmányozásuk, mert esetleg a koronavírus új variánsai fejlődhetnek ki belőlük.

Snell magyarázata szerint a hosszú fertőzöttség alatt a vírus alkalmazkodik az emberi szervezethez, melyben szaporodik, és ez lehetőséget teremthet új mutációk születésére. Hozzátette: miközben az általuk vizsgált betegek közül néhánynál megfigyeltek vírusmutációkat, veszélyes vírusmutáció egy esetben sem született. Snell azt is hangsúlyozta, hogy egy krónikus fertőzött sem feltétlenül fertőz másokat.

“Amikor a vírus szaporodik, reprodukálnia kell az RNS-ét, mintha egy könyvet kézzel másolnánk. Tudjuk, hogy ha egy egész könyvet kellene leírnunk, hibákat követnénk el, és a vírus is ezt teszi. Minden egyes másolat mutációkat produkál” – magyarázta David Stein, az Exeteri Egyetem orvosi karának munkatársa.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com